Így élőzőtt pénzért börtönbe vonulása előtt Aurelio

2022.02.16

Aurelio még ma börtönbe megy, de előtte még élőben jelentkezett be, pénzért cserébe.

Aurelio videóját azok nézhették meg, akik befizettek ezért 1990 forintot. A Blikk úgy látta, 242 követője van az élőre létrehozott zárt Instagram-oldalnak, így az összeg valamivel kevesebb, mint félmillió forint lehet, de élőben nagyjából 135-en nézték Aureliot, aki a lap szerint szokásos módon, nagy hangon beszélt, magabiztosan akarta láttatni magát.

Videójából kiderült, szeretne hasznot húzni a börtönből, könyvet ír majd és leszokik a dohányzásról. Először nagy hangon azt mondta, mindent szétszed majd a börtönben, de aztán közölte, hogy csak viccelt és hozzátette: ő ilyen, idegesítő és hangos. Azt is elmondta, vagy baja esik a börtönben, de akkor mindenkit beperel, vagy pedig elfogadják őt olyannak, amilyen.

Hogy melyik börtönbe vonul be Aurelio, azt nem tudni, az azonban biztos, hogy erre ma délután kerül sor, éppen Aurelio születésnapján. Az egykori valóságshow-sztár nem bánná, ha áthelyeznék őt egy svájci börtönbe, amire akár esélye is lehet, lévén, hogy ott született, kettős állampolgár.

Emberrablási ügye és korábbi drog-botránya miatt Aurelionak három év öt hónapig kell börtönben lennie, igaz, jó magaviselettel két év után szabadulhat.

Fotó: Facebook/aureliopage

az eredeti hír itt elérhető