Idős emberek kifosztóit ítélték el Debrecenben

2019.09.21

A Debreceni Törvényszék 2019. szeptember 20-án tartott nyilvános ülésen helyben hagyta a Berettyóújfalui Járásbíróság azon döntését, amelyben három vádlottat ítélt el, akik idős emberek sérelmére követtek el bűncselekményeket, köztük a Hajdú-Bihar megyei Komádiban.

A törvényszék az ülés során igénybe vette a távmeghallgatást biztosító technikai eszközöket, mivel az I. rendű vádlottat a Szombathelyi Büntetés-végrehajtási Intézetben tartják fogva. A modern rendszernek köszönhetően a nyilvános ülés megtartásához nem volt szükség arra, hogy a vádlottat a több mint 450 kilométerre lévő Debreceni Törvényszékre szállítsák.

Dr. Nagy Antal a büntetőtanács elnöke szóbeli indoklása során elmondta, hogy az ügy teljes körű felülbírálatára került sor, mivel az ügyész súlyosítás miatt fellebbezett, míg a védelem enyhítés, illetve téves minősítés miatt nyújtott be jogorvosalti kérelmet. A törvényszék megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárást a perrendi szabályok maradéktalan betartásával folytatta le, a másodfokú bíróság nem észlelt olyan eljárási szabálysértést, amely az ítélet hatályon kívül helyezését eredményezné. Hangsúlyozta, hogy a Berettyóújfalui Járásbíróság az ügyfelderítési kötelezettségének eleget tett, valamennyi bizonyítékot beszerezte, amelynek eredményeként megalapozott tényállást állapított meg, indoklási kötelességét messzemenőkig teljesítette. Pontosításra kizárólag kisebb részletek miatt volt szükség.

Az ügy sértettjei idős emberek, akik – a laikus számára is felismerhetően – a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes állapotban voltak. Ennek alátámasztására az elsőfokú bíróság is nagy hangsúlyt fektetett, az ott leírtakat a büntetőtanács teljes mértékben osztotta. Ahogy Dr. Nagy Antal elmondta: az idős korú sértettek sérelmére elkövetett cselekmények szankcionálása jogos társadalmi elvárás.

A súlyosító és enyhítő körülményeket az elsőfokú bíróság helyesen feltárta azzal, hogy a társtettességben történő elkövetést további súlyosító körülményként kell figyelembe venni, illetve az I. r. vádlott tekintetében a többszörös, egyben különös visszaesői minőséget is.

A Berettyóújfalui Járásbíróság 2019. február 19-én hozott ítélete a mai napon jogerőre emelkedett.

az eredeti hír itt elérhető