Hűtőből és bolt udvaráról is loptak a hajdúnánási biciklitolvajok

2020.10.12

A Hajdúnánási Rendőrkapitányság lopás gyanúja miatt folytatott eljárást három fiúval szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2020. szeptember közepén, Hajdúnánáson több társasházba is bementek és onnan elloptak négy kerékpárt. Volt olyan eset is, amikor a fiatalok egy bolt udvarán lerakott pékárut dézsmálták meg, másik esetben pedig egy bisztró kerthelyiségében lévő hűtőből zsákmányoltak különböző ételeket és italokat. Ez nem volt elég nekik, másnap ismét visszamentek a bisztróhoz, ahonnan tíz darab plédet vittek el.

A nyomozók adatot gyűjtöttek, tanúkat hallgattak meg, amely eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket. A három helyi fiút gyanúsítottként kihallgatták, beismerő vallomást tettek. Az eljárás során az is kiderült, hogy a fiatalok több, hasonló bűncselekmény elkövetésével is kapcsolatba hozhatóak. A rendőrök az ellopott dolgok egy részét megtalálták, lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.

az eredeti hír itt elérhető