Huszti: “Ha az első félidőben 3-0-ra vezet a Honvéd, egy szót sem szólhattunk volna”

2021.08.01

Így értékelte a Honvéd elleni idegenbeli 4-1-es sikert Huszti Szabolcs, a DVSC és Horváth Ferenc az ellenfél edzője.

Huszti úgy látta, két ellentétes félidőt produkált a csapat. Az első félidőben egy szót sem szólhattunk volna, ha a Honvéd 3-0-ra vezet, NB2-esen kezdtük a mérkőzést, de a második félidő elején már érezte, hogy van keresnivalónk.

Nem csak a védők hibája, ha gólt kapunk. Mint mondta, ha gólt szerzünk, együtt szerezzük a gólt, és ez igaz fordítva is. Az első félidőben kicsit betojt a csapat, de utána a fejek átálltak az első osztályra. A VAR-ral most szerencsénk volt, de biztos lesz majd olyan eset, amikor ellenünk fújnak így be tizenegyest.

Horváth Ferenc is az első félidei játékukat dicsérte, a második félidőről már nehezebb beszélnie. A VAR-t bírálta, és sorolt pár olyan esetet, amelyeket szerinte vissza kellett volna néznie. Úgy gondolja, egy évszázados tradíciót szednek szét ezzel. Egyébként csapata végig győzni akart.

 

az eredeti hír itt elérhető