Hivatalosan is a kormány kezébe került az Index, távozik a vezérigazgató

2020.11.23

Az Indamedia Network Zrt. megveszi az Index.hu-t kiadó cég részvényeit az azokat eddig birtokló alapítványtól, így a lap betagozódik az Indamedia-csoportba – írja a Kreatív.

Az Indamedia közleménye szerint

távozik Szombathy Pál főszerkesztő-vezérigazgató és Sztankóczy András vezető szerkesztő is, közös megegyezéssel.

A cég kinevezett vezérigazgatója az a Starcz Ákos lesz, aki az Indamedia-csoporthoz tartozó Brand & Content és a Dialogue Creatives tulajdonosa. Utóbbi ügynökség múlt héten olvadt be az Indamediába, Starcz ekkor az igazgatóságba is bekerült. Szombathy másik megüresedett pozíciója azonban egyelőre betöltetlen marad, azaz az Index.hu nem kap új főszerkesztőt.

Az Indamedia szerint azért vették meg a lapot a Magyar Fejlődésért Alapítványtól, mert az új tulajdonos “kizárólag az így megvalósuló csoportszintű integráció esetén látja biztosítottnak az Index jelenlegi pénzügyi helyzetének konszolidációját, valamint az újság zavartalan további működését”.

Leszóltak a pártközpontból: “Gyurcsány verte szét az Indexet”

„Az Indamedia az idei évben folyamatosan finanszírozta az Indexet. A nagyobb gond az, hogy nem látszik az üzleti tervben, hogyan lehetne működőképesebb az Index. Az is fontos, hogy így tiszta cégjogi struktúra jön létre, az Indamedia maximálisan felelős lesz a leányvállalat működéséért – a korábbi együttműködésben ez kevésbé volt egyértelmű” – mondta a Kreatívnak az új vezérigazgató, Starcz Ákos.

Bodolai László, a lapot eddig birtokló alapítvány kuratóriumi elnöke, egyben az Index.hu Zrt. igazgatótanácsának elnöke a közlemény szerint nem kívánt élni az Indamedia felajánlásával, hogy maradjon a kiadócég igazgatósági tagja, ő a továbbiakban médiajogászként segíti az Indamedia csoportot.

Az indexesek nyár elején állították át a függetlenségi barométerüket a “veszélyben” tartományra, majd közel százan hagyták ott a portált, miután kirúgták Dull Szabolcs főszerkesztőt. Munk Veronika vezetésével Telex néven új portált alapítottak.

A telex.hu magyarázóvideója arról, hogy mi folyik most idehaza a médiapiacon:

az eredeti hír itt elérhető