Hétfőtől újraindulhat az egészségügyi ellátás

2020.06.12

Június 15-étől, hétfőtől valamennyi egészségügyi ellátás korlátozás nélkül elvégezhető a járványellenes készültség fenntartása mellett – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteki budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós elmondta, ez a kórházak esetében azt jelenti, hogy a koronavírus-fertőzöttek ellátására korábban elkülönített ágyak 80 százalékát újra az egyéb gyógyítás szolgálatába lehet állítani, 20 százalékot azonban továbbra is a covid-betegek ellátására kell fenntartani.

A járóbeteg- és az alapellátás esetében is időkorlátozás nélkül újraindulhatnak az ellátások hétfőtől, tehát megszűnik az óránként négy beteg ellátását előíró rendelet – ismertette a miniszter.

Továbbra is telefonon kell időpontot kérni, az egészségügyi ellátó intézményekben el kell végezni a pre-triázst, a gyanús betegeket pedig pcr-teszttel kell kontrollálni, és segíteni kell a diagnózishoz jutást

– hívta fel a figyelmet.

Kásler Miklós közölte azt is: amint a parlament feloldja a veszélyhelyzetet, az egészségügyi dolgozók ugyanúgy utazhatnak külföldre, mint a többi magyar állampolgár.

A miniszter felidézte, hogy a járványveszély csökkenésével négy lépcsőben, kéthetes periódusokban indították újra az egészségügyi ellátást.

Kérdésre válaszolva elmondta, az elhalasztott beavatkozások miatti lemaradását nagyjából két hónap alatt tudja behozni a magyar egészségügy.

az eredeti hír itt elérhető