Hét év után felújításra szorul a Nagyerdei Stadion körüli futópálya

2021.09.20

Teljes felületét érintő korszerűsítésen esik át a nagyerdei rekortán futókör. A stadion építése idején kialakított pálya kifejezetten népszerű, ez indokolta, hogy további két városrészben épülnek ehhez hasonlók – jelentette be a város polgármestere 2021. szeptember 20-án, a felújítás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.

„A Nagyerdei Stadion és környéke a sportról és a rekreációról szól” – fogalmazott Papp László polgármester. A városvezető elmondta: már a létesítmény tervezésekor az volt a cél, hogy az ne csak a futballról szóljon, így született meg például a futókör, illetve az északi rendezvénytéren telente felállított jégpálya ötlete.

„Az eltelt hét évben a futópálya megérett a korszerűsítésre, ezért teljes egészében felújítjuk. A sérült részeket a kivitelező kivágja, a lokálisan előforduló hibákat kijavítja. Ezután az egész futókör új borítást és lakkréteget kap”

– mondta Papp László, hozzátéve, hogy a pálya teljes egészében nem lesz lezárva, csak azokon a szakaszokon kérik a sportolók megértését, ahol éppen dolgoznak a szakemberek.

Papp László elmondta: a tapasztalatokat látva döntött úgy a városvezetés, hogy ehhez hasonló futóköröket alakítanak ki a Tócóvölgyben és a Csapókertben, a Liget tér körül. Mindkét esetben zajlik a kivitelezés.

Majer Tamás, a városrész önkormányzati képviselője úgy fogalmazott: a stadion körüli futópályát nemcsak a közelben élők használják.

„Ez az egyetlen rekortán borítású futópálya, ami télen-nyáron, éjjel-nappal korlátozások nélkül használható Debrecenben. Azt tapasztalom, hogy időjárástól függetlenül szinte mindig van itt valaki”

– mondta a képviselő.

A futópálya felújításának költsége bruttó 44 millió forint, a tervek szerint október második felére befejeződik a munka.

az eredeti hír itt elérhető