Herczeg András lemondott

2019.12.27

A dvsc.hu-t kérte meg Herczeg András, a Loki vezetőedzője, hogy az alábbi közleményt jelentesse meg.

Kedves Lokisták!

Negyvenöt éve igazoltam a DVSC-hez, azóta minden lépésemet az határozza meg, hogy a DVSC javát szolgáljam.

Úgy látom, hogy a Loki javát ebben az időszakban az szolgálja, ha átadom valaki másnak a vezetőedzői tisztséget. Ezennel bejelentem, hogy vezetőedzőként nem folytatom a munkát a kispadon.

Nyitott könyv a pályafutásom. Aktívan, mindent átélve, mindent kipróbálva, minden erőmet latba vetve dolgoztam. Sosem tettem másként, most sem teszem. Nem tenném soha. Az őszi szezonunk során szerzett tapasztalataim azt mutatják, hogy talán más megoldásokra is szükség van, mint az enyémek ahhoz, hogy ismét sikeresen szerepeljen a DVSC. Egy csapat eredményességét sok tényező határozza meg. Az utóbbi időszakban ezek közül nem mindegyik segítette a munkámat, én magam pedig nem szeretnék a kibontakozás akadálya lenni.

Debrecenben magasak az elvárások, a közönség is igényes. Azt kívánom, hogy a Loki ismét elérje azokat a sikereket, amelyeket együtt elértünk korábban.

Úgy tervezem, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémián folytatom a nevelői tevékenységemet.

Szeretem a klubot, a munkatársaimat, szeretem a játékosokat, szeretem a közönséget, szeretem Debrecent. Köszönetet mondok a klubnak, a munkatársaimnak, a játékosoknak, a közönségnek, Debrecennek.

az eredeti hír itt elérhető