Házhoz jött a bűnmegelőzés Hajdú-Biharban

2018.05.07

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály és a Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság munkatársa 2018. május 3-án Ebesen, a Nyugdíjas Klub tagjai részére adtak bűnmegelőzési tanácsokat. A rendőrök felhívták az idősek figyelmét a sérelmükre leggyakrabban elkövetett bűncselekményekre, különösen a trükkös csalásokra, lopásokra és a házaló kereskedelemmel együtt járó jogsértésekre.

A rendőröket elkísérte a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályának vezetője is, aki az árubemutatók jelentette veszélyekre hívta fel a figyelmet.

A Házhoz megyünk program keretében 2018. május 5-én egy Létavértesi Fesztiválon várták az érdeklődőket a rendőrök. A résztvevőknek a „BikeSafe” kezdeményezésen belül kerékpár regisztrációra is lehetőségük volt.  A regisztrációt követően a kerékpárok adatai egy biztonságos, a rendőrség számára is hozzáférhető adatbázisba kerülnek. A regisztrációkor minden, a kerékpárra vonatkozó adat és információ rögzítésre kerül, amely egy későbbi bűncselekmény esetén megkönnyíti a hatóságok munkáját. A nyilvántartási rendszer segítségével beazonosíthatóvá válnak a kerékpárok és így azok nagyobb valószínűséggel visszakerülhetnek jogos tulajdonosaikhoz.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának munkatársai 2018. május 8-án reggel a debreceni Kossuth téren megrendezésre kerülő „bringás reggeli” programon, illetve 2018. május 12-13-án a Tavaszi Országos Kirakodóvásár,  Debrecen, Békessy Béla utcai szakaszán várják a kerékpárosokat regisztrációra.

A jó idő beköszöntével egyre többen veszik elő kerékpárjaikat. Azért, hogy biciklije ne váljon a kerékpártolvajok célpontjává, figyeljen az alábbiakra:

Mit tehet a kerékpárlopás megelőzés érdekében?

– Egy pillanatra se hagyja őrizetlenül kétkerekűjét!

– Mindig zárja le kerékpárját, bármilyen rövid időre is hagyja ott valahol!

– A kerékpár lezárásához válasszon erős, vastag láncú vagy komolyabb lakatot!

– Ne lakatolja le könnyen elmozdítható oszlophoz, táblához vagy kerítéshez!

 

Amennyiben minden óvatosság ellenére bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es, vagy 107-es segélyhívók egyikén. Fontos, lehetőleg ne változtassa meg a bűncselekmény helyszínét!

az eredeti hír itt elérhető