Hátrányos helyzetű embereket segítő program valósult meg az Őrségben

2020.10.28

Hátrányos helyzetű emberek elhelyezkedését, társadalmi felzárkózását segítette az a kétéves, most zárult őrségi program, amelyhez az Európai Unió kétszázmillió forintot adott – mondta Őriszentpéter polgármestere az MTI-nek.

Őr Zoltán (független) a program céljaként említette továbbá, hogy csökkentsék az elvándorlást a kistelepülésekről és javítsák a hozzáférést a szolgáltatásokhoz.

A projektben Őriszentpéter, Bajánsenye, Hegyhátszentjakab, Ivánc, Kercaszomor, Magyarszombatfa, Nagyrákos, Pankasz és Szalafő önkormányzatai vettek részt.

Elmondta: a programmal a kistérségben élő hátrányos helyzetű társadalmi csoportokat – romákat, munkanélkülieket – segítettek képzésekkel, munkaerőpiaci tréningekkel, egészségügyi szűrőprogramokkal, valamint ifjúsági és családi közösségi rendezvényekkel, amelyek a párbeszédet, egymás értékeinek és kultúrájának jobb megismerését szolgálták.

A projekt eszközbeszerzésre is lehetőséget adott, így vásárolhattak például mobilszínpadot.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető