Debrecen Hotels

Határvadászok ünnepélyes fogadása

  2019 ápr 15 / #debrecen
Google ads
Google ads

A tizennegyedik ütemben végzett rendőrök is szolgálatba álltak.

A Készenléti Rendőrség állományának 3000 fővel történő bővítéséről hozott kormánydöntés nyomán a rendőrség 2016. augusztus 24-én indította el a határvadász-toborzó kampányát. A XIV. ütemben Budapesten 2018. október 1-jén indult képzés befejezését követően április 15-én 22 fő lépett szolgálatba a Készenléti Rendőrségnél.

Az ünnepség elöljárója dr. Kuczik János Zoltán rendőr dandártábornok, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka volt, aki az állomány részére emléklapot adott át. A szolgálatba álló rendőröknek ismertették a Készenléti Rendőrség feladatrendszerét, szervezeti felépítését, illetve bemutatták a szervezeti egységek vezetőit. A délután folyamán az állomány átvette a felszerelését.

A határvadászok, mint az országos hatáskörrel rendelkező Készenléti Rendőrség tagjai a jövőben ott teljesítenek szolgálatot, ahol a leginkább indokolt, hogy jelenlétükkel a lakosság közbiztonságérzetét fenntartsák, Magyarország közrendjét, határvédelmét biztosítsák.  Az őr-járőrtárs rész-szakképesítéssel rendelkező hivatásos állományú rendőrök járőrvezető, járőrparancsnok irányítása mellett elsősorban határrendészeti járőrszolgálati és biztosítási feladatokat hajtanak végre.

A Készenléti Rendőrség továbbra is várja a hivatás iránt érdeklődők jelentkezését a határvadász-képzésekre.