Hamis igazolvánnyal parkolt ingyen a debreceni férfi – ez lett a “jutalma”

2019.05.15

A Debreceni Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki a felesége nevére kiállított mozgáskorlátozott igazolvány érvényességi idejét meghamisította és az igazolványt felhasználva fizetés nélkül parkolt.

A vádlott felesége jogszerűen rendelkezett mozgáskorlátozottak részére szóló parkolási igazolvánnyal, amelynek érvényességi ideje 2013. május 4-én lejárt. Ezen határidő lejártát követően az asszony újabb érvényes igazolványt nem kért, azonban a lejárt dokumentum a birtokában maradt.

A vádlott 2017 júliusában a régi helyett egy újabb személygépkocsit vásárolt, azonban 2017-ben, a korábbi évekkel ellentétben, éves parkolóbérletet már nem vett, hanem 2017. július 22. és 2019. január 15. napja közötti időben, pontosan meg nem határozható időben és helyen a felesége nevére kiállított, azonban lejárt mozgáskorlátozott igazolványon az érvényességi időt fekete színű filctollal átírta akként, hogy az évszám utolsó számjegyét kilencesre javította, így az érvényességi időt 2019. május 4. napjára hamisította.

A férfi a meghamisított parkolási igazolványt 2019. január 15-én dél körüli időpontban Debrecenben egy parkolóban felhasználta, a gépkocsijával fizetős helyre állt le és a gépjármű szélvédője mögé pedig a meghamisított parkolási igazolványt kihelyezte.

Miután távozni akart az autótól vele szemben rendőri igazoltatásra került sor, amelynek keretében a rendőrjárőrök észlelték a parkolási igazolvány meghamisítását, ezért azt tőle lefoglalták.

A bűncselekmény elkövetését beismerő, büntetlen előéletű vádlott ellen a Debreceni Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A büntetővégzés meghozatalára irányuló vádiratban a vádlott próbára bocsátására tett indítványt, továbbá indítványozta a meghamisított parkolási igazolvány elkobzását.

az eredeti hír itt elérhető