Hamarosan Debrecenbe érkezik a Szent László Ereklyéjét kísérő virágkocsi

2019.05.06

A vallási hagyományok ápolása, a határon átnyúló közösségi összetartozás és a turisztikai kapcsolatok erősítése a küldetése annak a virágkocsinak, amely végigkíséri Szent László Ereklyéjét Somogyvár – Debrecen – Nagyvárad útvonalon Csíksomlyóig. A Szent László lovagkirály alakját szimbolizáló és ereklyéjét bemutató virágkocsi Ferenc pápa látogatása előtt érkezik meg és egészen Pünkösdig marad az anyaország kulturális ajándékaként.

Források szerint 1095-ben Szent László testét Somogyvárról Debrecenen keresztül vitték végső nyughelyére, az általa alapított váradi Szűz Mária-székesegyházba. Azonosulva a magyar kormány 1735_2018_ XII.18. számú határozatában megfogalmazott szándékával. A több mint 900 éves esemény előtt tiszteleg az a sok ezer virágszállal díszített kompozíció, amely az ereklyével együtt a zarándokútról hazatérve az idén 50. Debreceni Virágkarneválon is képviseli majd Szent László szellemiségét.

Debrecen városa, a Debreceni Egyetem, valamint a Görögkatolikus Metropólia, a Debrecen-Nyíregyházi Római Katolikus Egyházmegye és a Tiszántúli Református Egyházkerület összefogásával és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem támogatásával útjára indított virágkompozíciót Pikó Sándor debreceni képzőművész és alkotótársai alig egy hónap alatt készítették el. A szoborkompozíció a szerte Európában ismert Szent László-legendát mutatja be, amely számos templom oltárát vagy freskóját díszíti az egész Kárpát-medencében. A Szent László és a kun vitéz csatája – egy értelmezés szerint – az apostol király hősies küzdelmére utal a keresztény Európa védelmében, – más olvasat alapján – egy ősi mítoszt, az emberi lélek saját küzdelmét, a sötétség és a világosság harcát személyesíti meg.

A zarándokút állomásai:

Somogyvár, 2019.május 4-5.

A virágkocsit elsőként május 5-én Kaposvár közelében fekvő nemzeti emlékhelyen, Somogyváron csodálhatja meg a nagyközönség. Vasárnap délután 16 órakor szabadtéri szent misét tart Varga László, a Kaposvári egyházmegye püspöke. Erre az alkalomra Debrecen zarándokbuszt indít, amelynek köszönhetően római, görög katolikus és református hívek, valamint a Debreceni Egyetem hallgatói közösen vehetnek részt az eseményen.

Debrecen, 2019. május 11-12.

A Szent László lovagkirály zarándokút 900 kilométeres szakaszának következő állomása, Debrecen lesz. Május 11-én, szombaton délelőtt Papp László, Debrecen polgármestere, Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita, Palánki Ferenc római katolikus megyéspüspök és Fekete Károly tiszántúli református püspök részvételével kerül sor arra a családi napra, amelyet a Nagyerdő szívében, a Békás-tó partján tartanak meg.

Az „Emelj magasba minél több gyermeket” országos közösségformáló programmal összefogva, amelynek fővédnöke Böjte Csaba, ferences rendi szerzetes, a tervek szerint sok száz ember jelenlétében áldják meg a történelmi egyházak püspökei a virágkocsit. A közös szervezésű debreceni program célkitűzése, hogy határon innen és túl azokra a gyermekekre is felhívják a figyelmet, akik árvaházban élnek, vagy nevelőszülőknél nevelkednek, fogyatékkal élnek vagy valamilyen oknál fogva hátrányos helyzetűek, hiszen minden gyermek érték. A koncertekkel tarkított családi napot követően a virágkocsi Nagyvárad felé folytatja útját.

Nagyvárad, 2019. május 18-19.

Debrecen testvérvárosában a nagyváradi magyarok hagyományos és legnagyobb kulturális fesztiválja, a Festum Varadinum és a Római Katolikus Egyházmegye püspöksége is ünnepi eseményekkel várja Szent László ereklyéjét és a virágkocsit. A város legrégebbi és legnagyobb rendezvénysorozatában, amelyben közreműködnek – a történelmi egyházak, iskolák, kulturális intézmények, valamint civil szervezetek -, változatos programokat kínálnak erre a hétvégére. Többek között, május 19-én a nagyváradi székesegyházban a Böcskei László megyéspüspök által celebrált vasárnapi misét és körmenetet követően Debrecen város ajándékaként, a Hajdú Táncegyüttes produkciójában is gyönyörködhetnek az érdeklődők.

Csíkszereda – Csíksomlyó, 2019. június 1-10.

Ferenc pápa 2019. május 31. és június 2. közötti látogatása idején, a Szent László lovagkirály zarándokút záróhelyszínére, Csíkszeredára június 1-én érkezik meg a virágkocsi a Szent László ereklyével, és egészen Pünkösdig, június 10-ig lesz megtekinthető. A Szentatya látogatása alkalmából összegyűlt több százezer hívő így közvetlenül is megcsodálhatja a világi és felekezeti összefogást megtestesítő debreceni alkotást. Szent László virágkocsija a több mint 900 évvel ezelőtti eseményt megidézve, több mint 900 kilométert megtéve Csíkszeredán máig ható üzenetét hirdeti majd: a kereszténységet a XXI. században is oltalmazni kell, ki kell állni a keresztény hit védelméért, mert ennek hiányában egész Európa lelkileg megrendülhet.

A 40. Debreceni Virágkarnevál óta hagyománnyá vált, hogy magyarországi és határon túli városok virágkocsi(ka)t fogadnak. A virágkarnevál hírnöke eddig tiszteletét tette Budapest, Balatonfüred, Eger, Pécs, Nagyvárad, Cegléd, Kecskemét, Székesfehérvár, Gyula, Tiszafüred városában, de rendszeres vendég Esztergomban, ahol Nagyboldogasszony napján a Szent Korona virágkocsit Erdő Péter bíboros, esztergomi érsek áldja meg.

az eredeti hír itt elérhető