Gyűjtést szerveznek Lalikának, a bagaméri beteg kisfiúnak

2021.01.05

A karácsony ugyan elmúlt, de az új évben is sokan vannak hazánkban, akik segítségre szorulnak. Egy hatéves, Bagaméron  élő cigány kisfiú gyógyításához szükséges összeg gyűjtésére indított közösségi gyűjtést a Láthatatlan Magyarország nevű Facebook csoport. A falu közössége, amit tudott már megtett, de Bagamér nem tartozik az ország tehetősebb települései közé. Lalika gyógykezeléséhez szélesebb körű összefogásra lenne szükség – írja Dr. Budácsik Lajos a csoport alapítója.

A kövekező sorokban az édesanya levelét idézzük
Bagamérban élünk, két gyermekünkkel. Lalikám, január 23-án lesz 6 éves. Hat hetes korában kétoldali agyállomány vérzést kapott. Azóta sok fejlesztésen vettünk már részt, több járást segítő eszköze van, de sajnos nem tud járni…beszélni csak annyit tud, hogy anya.

Rövid ideig képes csak meg ülni. Teljes ellátást igényel a nap 24 órájában. Most a bal kezét egyáltalán nem tudja használni, epilepsziás, tónus fokozódás van a lábaiban. A mozgásvizsgálóban halmozottan súlyos értelmi, mozgásszervi, néma fogyatékosnak ítélték. De édesanyaként nem adom fel a reményét annak, hogy a gyermekem állapota javulhat.

Heti több alkalommal hordtam korai komplex fejlesztésekre, kilenc hónapos kora óta. Négy évig busszal, most a támogató szolgálat járművével.
Rajta kívül még van egy 8 éves kisfiam, aki egészséges, kitűnő tanuló.

 

Január 23–án megyünk fel Pestre, akkor tudjuk meg a műtét dátumát. Nazarov- féle beavatkozást szeretnénk. Van esély arra, hogy gyermekem teljesebb életet éljen Sajnos az OEP ezt a fajta beavatkozást nem támogatja és a Borsó házas rehabos kezeléseket sem.

A műtét után minden hónapban- legalább egy évig – egy hetet Solymáron, a Borsóházban töltenénk. A terápia nagyon fontos, mert ha Lalika a műtét után nem kapja meg, akkor letapadhatnak az izmai. A kettő /műtét és a rehabilitáció/ együtt megy.

Sajnos, szegény cigány emberek vagyunk, szegényes körülmények között élünk. Sok helyen próbálkoztam segítséget kérni, fordultam a médiához is, valahogy senki sem figyelt rám. Több email-t küldtem, ezekre még csak választ sem kaptam. Pedig bárki megnézheti hogyan élünk, a magunk tisztességéből igyekszünk a két gyereket eltartani.

Egy másfél szobás házban élünk, kicsi fürdővel. A ház eléggé rossz állapotban van, pénzünk a rendbetételére sajnos nincs. Nagy álmunk Lalikámnak egy otthoni torna szobát kialakítani, ahol mozogni tudna, és meg lennének a tornához való eszközök.

A műtét, a rehabilitáció, a lakás átalakítása költségeit a családom képtelen kigazdálkodni. Nem vagyunk gazdagok, nem is leszünk az, de szeretetben élünk, és szülőként nem nyugodhatok bele Lalika mai életébe. Sok ötletünk volt támogatás szerzésére, sajnos a járvány után ezeket már nem folytathattuk. Így is sikerült már a szükséges pénz egy kisebb részét összegyűjteni. Számításaink szerint- lakás átalakítása nélkül – még 3 millió forintra lenne szükségünk. A már összegyűjtött pénzzel együtt fedezné a műtét és a Borsóházas kezeléssel összefüggő egy éves költségeket.

Tisztelettel kérek mindenkit, aki teheti, anyagilag támogassa Lalika gyógyulását. A házunk rendbetételéhez építési anyagokat , illetve a később torna eszközöket is örömmel fogadnánk. A ház felújításában segíteni akaró mesterembereket is kérjük, jelentkezzenek.

Tisztelettel:

Géczi Erzsébet

Bagamér

Számlatulajdonos: Ásztai Lajos

Számlaszám.: 11773384-02961475

Közleményben.: Lalikának

Email.: erzsikegeczi@gmail.com

az eredeti hír itt elérhető