Győzike visszavonul

2018.04.10

Inkább feleségét, Bea asszonyt helyezné előtérbe.

Egy jó ideje alig szerepel már a tévében a 44 éves Gáspár Győző, most pedig arra jutott, hogy nem is tervez visszatérni, sőt amennyire csak lehet, visszavonul a kulisszák mögé.

Ennek oka pedig az, hogy úgy látja, felesége sokkal jobban tud érvényesülni.

Sokkal jobban örülök Bea sikerének, mint a sajátomnak. Nagyon büszke vagyok a feleségemre, persze, folyamatosan izgulok is érte. Az a helyzet, hogy kiöregedtem, ezt érzem is sajnos, így arra ösztönzöm Beát, hogy szerepeljen bátran minél többet. Ha nem is teljesen, de visszavonulok a kulisszák mögé, és onnét csodálom a sikereit

– mondta a Blikknek. Szerinte Bea asszony nem az ő neve, hanem saját tehetsége miatt kapott műsort, bebizonyította, hogy helye van a képernyőn.

(Blikk)

 

az eredeti hír itt elérhető