Debrecen Hotels

Gyermekmegőrző nyílt a Hódosban, mehetünk meccsre kisgyerekkel is

  2018 Sze 09 / #debrecen
Google ads
Google ads

Minden igényt kielégítő, modern gyermekmegőrzőt kaptak a debreceni családok a Hódos Imre Sportcsarnokban, így a kisgyermekes szurkolók is bátran kilátogathatnak a női kézilabdacsapat mérkőzéseire. A közeljövőben a debreceni önkormányzat támogatásával az egész sportcsarnok megújul.

Az, hogy Debrecenben az egyik legnépszerűbb sportágnak számít a kézilabda,

elsősorban a kézis lányok érdeme, akik bajnoki címekkel, hazai – és nemzetközi kupagyőzelmekkel vívták ki a szurkolók és a szakma megbecsülését. Ennek is köszönhető, hogy a nyáron Debrecen adhatott otthont a Női Junior Kézilabda Világbajnokságnak, amely különösen sikeres volt, a csapatokat – köztük a világbajnok magyar válogatottat – a két hét alatt több mint 40 ezer néző látta

– emlékeztetett Barcsa Lajos alpolgármester a Hódos Imre Sportcsarnok modern gyermekmegőrzőjének, a Globus Kids-nek az átadásán.

A jövőben még többen látogathatnak ki az első osztályú csapat mérkőzéseire is, a Globus Konzervipari Zrt. és a DVSC Kézilabda Kft. ugyanis összefogtak és korszerűsítették a gyermekmegőrzőt. A játszóházat két évvel ezlőtt indította útjára a DVSC Kézilabda kft. A helységben minden hazai mérkőzés idején szakképzett óvónő vigyáz a hat éven aluli kicsikre. A 2018/19-es szezonban az immár Globus Kids nevet viselő gyermekmegőrző még magasabb színvonalon biztosítja az ingyenes szolgáltatást a szurkolóknak. A legkisebbek számára kialakított helyiséget speciális, gyermekek számára gyártott klímaberendezéssel látták el, új berendezési tárgyakkal, játékokkal szerelték fel.

Az új gyermekmegőrző átadásával még több szülő hozhatja ki magával a gyerekeit. Az egész család számára elérhetőek lesznek a mérkőzések

– mondta Ábrók Zsolt, a klub elnöke. Barcsa Lajos alpolgármester hozzátette: „Ma már a világ fejlett nyugati részén egyre inkább az a trend –  például a Premier League meccseken Angliában – hogy olyan körülményeket biztosítanak a klubok, amelyekkel a családokat is bevonzzák a sporteseményekre. Külön öröm számomra – nemcsak mint városvezetőnek, hanem mint gyermekes apukának – hogy ennek lehetünk tanúi most itt is, és egy, a családokra is gondoló professzionális klubot támogathat az önkormányzat.”

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata stratégiai ágazatként tekint a sportra. Mint a nemzet sportvárosa a legmagasabb osztályban induló sportszervezetek kiemelten támogatja, a debreceni kézilabdacsapat számára is évente 40 millió forint összegű támogatást nyújt. Ez az összeg idén 30 millió forinttal nőtt, mivel a kézilabda mérkőzések helyszínéül szolgáló Hódos Imre Csarnok felújítását is támogatja az önkormányzat.