Gyárfás Tamás részletes vallomást tett, mindent tagad

2018.04.18

Gyárfás Tamást a Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtással gyanúsítják.

PestiSrácok.hu-nak Gyárfás Tamás ügyvédje, Bánáti János annyit mondott, hogy védence részletes vallomást tett a Fenyő-gyilkosság ügyében.

A Magyar Úszószövetség volt elnökét kedden délután állították elő a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, kihallgatták, majd őrizetbe vették.

Gyárfás Tamást az 1998-as Fenyő-gyilkosság nyomán felbujtóként gyanúsított meg a nyomozóhatóság. Gyanúsítotti kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, ezt már az ORFK közölte késő este.

Pesti Srácok szerint a Gyárfás elleni gyanú az, hogy „több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost.”

Nem sokkal a hír kirobbanása után a Zoom.hu saját forrásra hivatkozva azt írta, hogy a gyanúsítás alapja egy 2004-es hangfelvétel Portik és Gyárfás között, Gyárfást pedig felbujtóként hallgatják ki.

Gyárfás Tamás karrierállomásait a zoom.hu írta össze:

Újságírói karrierállomásai:

Sportújságírói pályafutása 1972-ben a Népsportnál kezdődött, ahol 1988-ig dolgozott: volt munkatárs, a Külföld rovat vezetője, amerikaikosárlabda-, vízilabda- és úszás szakíró (1972-1988). Főszerkesztette a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, a FIBA magazinját (International Basketball), a Sport Plusz, majd a Sport Plusz Foci című hetilapot. 1989-ben a Magyar Újságírók Szövetsége (MÚOSZ) sportújságíró szakosztályának elnökségi tagja lett, három évvel később pedig a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) előbb megbízott, kisvártatva kinevezett főtitkárhelyetteseként dolgozott. Az ikonikus Sportévkönyv-sorozat kitalálója és szerkesztője.

A rendszerváltás előtti évtől, 1989-től a Nap-kelte című reggeli televíziós közéleti műsor producere, a Nap-kelte önálló, olykor botrányos interjúkkal jelentkező sportrovatának vezetője. A sikeres, piacvezető reggeli műsor sugárzását 2009. szeptember 27-én, pénzhiányra hivatkozva a Magyar Televízió megszüntette.

Sportvezetői karrierállomásai:

1993 és 2016 között a Magyar Úszó Szövetség elnöke; 1996-ban lemondott, de azonnal újraválasztották, ahogyan utána öt alkalommal. 2004-től az Európai Úszószövetség elnökségének tagja, a médiakapcsolatokért felelős vezetője; 2005-től a MOB alelnöke; 2008-tól az Európai Úszószövetség alelnöke, korábban a végrehajtó bizottságának tagja; 2009-től a Nemzetközi Úszószövetség végrehajtó bizottságának tagja (újraválasztva: 2012); a 2006-os és a 2010-es budapesti úszó-, műugró-, műúszó- és nyíltvízi Európa-bajnokság szervezőbizottságának elnöke; a 2012. évi labdarúgó Európa-bajnokság horvát–magyar pályázati bizottságának magyar elnöke; 2012-től az Európai Úszószövetség gazdasági vezetője; 2013 és 2017 között a FINA alelnöke; 2015 nyarától a FINA végrehajtó bizottságának a tagja. Elévülhetetlen érdemei vannak a 2017-es vizes világbajnokság Budapestre hozatalában.

– írja a zoom.hu

az eredeti hír itt elérhető