Gulyás: március elsejétől részleges nyitás jöhet

2021.02.05

A február 15-ei héten online konzultációt indítanak a nyitásról, a nyitás lehetséges menetrendjéről – hangzott el a mai Kormányinfón. Óvatos és szakaszos nyitást szeretnének, két ütemben, március elsejétől és április elejétől részleges nyitásra sor kerülhet. Április elsején vagy április 3-án lesz a nyitás második lépcsője a jelenlegi tervek szerint.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy a szerdai ülésén a kormány értékelte a járványhelyzetet. Azt mondta, a védekezésnél nemcsak a szakemberekre, hanem a magyar emberekre is támaszkodnak, ezért indítanak nemzeti konzultációt a nyitásról.

A stagnálásról azt mondta, azért lehet, mert a koronavírus új mutánsa gyorsabban terjed.

Fontos, hogy óvatos, szakaszos nyitás legyen. Legalább két ütemben március elejétől és április elejétől részleges nyitás jöhet

– mondta.

Mivel szerződésünk van Oroszországgal és Kínával,

februárban és márciusban a többi EU-tagállamnál nagyobb arányban lehetnek beoltva az emberek.

A regisztráció alapján folytatódik az oltás, először a legveszélyeztetettebbek és legidősebbek kerülnek sorra, utána jöhetnek a 60 éven aluliak.

A legfontosabb egy gazdaság-újraindítási akcióterv elfogadása, ezt több lépésben meg is tette a kormány

– mondta Gulyás. A legfontosabb, hogy a foglalkoztatottság maradjon azon a szinten, ahova 2020-ig eljutottunk, a munkahelyeket megvédték, 4,5 millió munkahely van, 4 százalék körüli a munkanélküliség – állítja Gulyás.

Elmondta, hogy megjelent rendeletként, hogy bértámogatást előre odaadják, illetve elismételte, hogy

lesz 13. havi nyugdíj, az első negyedét ebben a hónapban kapják meg a nyugdíjasok.

Lesz 6 millió forintos otthonteremtési támogatás: 3 millió vissza nem térítendő támogatás és 3 millió forintos kedvezményes hitel. 2022. január 1-től jön a fiatalok szja-mentessége, remélik, javul a fiatalok munkavállalási kedve.

Gulyás bejelentette, hogy

az állami és önkormányzati tulajdonú ingatlant bérlő éttermeknek, kávézóknak konditermeknek februártól május 31-ig nem kell bérleti díjat fizetniük.

A kis- és középvállalkozások kamatmentes hitelt kaphatnak – mondta.

Gulyás szerint a munkanélküliséget sikerült megvédeniük, mert most 4 százalékos a munkanélküliség. A miniszter hosszan sorolta azokat a már ismert intézkedéseket, amelyekkel szerinte a kormány segíti a gazdaságot és az embereket.

Arról is beszélt, hogy Magyarország jelentős forrásokhoz jut az EU-ból, de szerinte ez nem adomány, hanem jár az országnak. Jóval ezermilliárd forint feletti összeg már idén megérkezik és a gazdaságba áramlik majd.

Egy kérdésre válaszolva azt mondta,

nem tart a kormány attól, hogy a Magyar Orvosi Kamara által bírált orosz vagy a kínai vakcinák beadását a háziorvosok megtagadnák.

Ha lesz elég vakcina, egy nap félmillió embert tudnak majd beoltani – mondta. Ezen a héten a 82 év felettiek kapják meg az oltást (legkésőbb a jövő hét végéig), legalábbis azok, akik regisztráltak. Gulyás szerint eddig zökkenőmentesek zajlik a legidősebbek oltása.

Azt szeretnénk, ha március 15-ig azok, akik 60 év fölött vannak és regisztráltak, beolthassuk

– mondta a miniszter.

A kínai vakcináról elmondta: ötmillió vakcináról kötöttek szerződést. Februárban 250 ezer embernek elegendő vakcina érkezhet, márciusban, áprilisban ugyanennyi, utána 1,7 millió embernek elegendő vakcina jöhet, ha a kínaiak eleget tesznek a szerződésnek.

A CEU-val kapcsolatban arról beszélt, hogy az Európai Bíróság döntését tiszteletben tartják, ezek szerint járnak majd el az egyetem ügyében.

Az üzemi étkezdék nyitvatartásával egyetért a kormány, mert fontos, hogy a dolgozó embereket kiszolgálják. De indokoltnak tartja a kormány annak az ellenőrzését, hogy az üzemi étkezdét csak azok használják, akik ott dolgoznak.

Az oltást igazoló plasztikkártyáról elmondta: az a védettséget és nem az oltottságot igazolja majd, tehát az is védettnek minősül, aki felépült a vírusból. Karanténkötelezettség (határátlépéskor) nem vonatkozik majd arra, aki védett lesz.

Rogán Antal és családjának ingatlanügyével kapcsolatos kérdésre azt mondta:

ha bárhol, bármilyen gyanú felmerül, akkor vagyonnyilatkozati eljárás kezdeményezhető, de Rogánék ügyében erre semmilyen okot nem lát a kormány.

az eredeti hír itt elérhető