Gattyánék úgy tudják, már 6 százalék fölött van a pártjuk támogatottsága

2022.03.28

A legfrissebb Google-statisztikák szerint a parlamenti küszöb felett, hat százalékon áll a Gattyán György által alapított Megoldás Mozgalom – közölte a párt hétfőn az MTI-vel.

A párt közleménye szerint a mindenki által elérhető Google keresési statisztika jól mutatja, hogy a jelenlegi kormány miniszterelnöke, valamint az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje után a harmadik legnépszerűbb a keresőben Gattyán György, a Megoldás Mozgalom elnöke.

“Magyarország legfrissebb és legdinamikusabban fejlődő pártja egyre több szimpatizánssal rendelkezik, a választók érzékelhetően nyitottak az elmúlt 30 év politikai tehetetlenségével leszámoló Mozgalom célkitűzéseivel”

– fogalmaztak.

Gattyán György eljött Debrecenbe, hogy “fölmérje, mi a helyzet”

Azt írták, erre bizonyíték az is, hogy alig tíz nap alatt az egyik legnépszerűbb applikációvá vált a Memo App!, a Megoldás Mozgalom közösségépítő alkalmazására több mint százezren kerestek rá, és olyan piacvezető appokat előzött meg, mint egyebek mellett az Instagram, TikTok, vagy Gmail.

A digitális token (EFT) gyűjtögetése soha nem látott népszerűséggel terjed – olvasható a közleményben.

az eredeti hír itt elérhető