Garázsszomszédok verekedtek össze Debrecenben – ítélkezett a bíróság

2019.10.30

A Debreceni Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat az ellen a két férfi ellen, akik a garázshasználat miatt kölcsönösen bántalmazták egymást.

A fiatalabb vádlott Debrecenben a lakóhelyén, a társasház alatti pincében rendelkezik zárt garázzsal, míg az idősebb vádlott a szomszédos társasházban él és a fiatalabb vádlott garázsa mellett lévő gépkocsitárolót béreli.

A vádlottak között a bűncselekmény elkövetését megelőzően már többször alakult ki szóváltás a parkoló gépkocsik miatt, illetve azért, mert a fiatalabb vádlott a garázsa előtt úgy tárol dobozokat, illetve egyéb holmikat, hogy az zavarja az idősebb vádlott bérelt garázsának megközelítését.

2018. december 19-én 19:00 óra körüli időben az idősebb vádlott a garázsban észlelte, hogy a társasházba megérkezett a fiatalabb vádlott-társa, ezért felment a földszintre és ismételten kérdőre vonta őt azért, hogy miért tárol több dobozt a garázsa előtt. Ezt követően a vádlottak között szóváltás alakult ki, mindketten indulatos állapotba kerültek és egymással dulakodni kezdtek. Ennek során a vádlottak kölcsönösen bántalmazták egymást ököllel és puszta kézzel, amelynek következtében többször is nekiestek a lépcsőház korlátjának.

Mindkét vádlott a másik fél által történt ütlegelés következtében 8 napon belül gyógyuló zúzódásos és hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett. Tekintettel a fejet és az arctájékot ért sérülésekre, a bántalmazás intenzitására, a vádlottak szándéka 8 napon túl gyógyuló sérülés okozására irányult.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlottak ellen 1-1 rb. súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban mindkét vádlott vonatkozásában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt. A járási ügyészség a vádiratban a büntetés konkrét mértékére is indítványt tett arra az esetre, ha a vádlottak a járásbíróság előkészítő ülésén a bűnösségüket beismerik és lemondanak a tárgyaláshoz való jogukról.

az eredeti hír itt elérhető