Futsal vb-selejtező – Háromgólos sikerrel kezdtek a magyarok

2019.10.24

A magyar futsalválogatott simán, 3-0-ra legyőzte az angol csapatot az olaszországi Eboliban zajló világbajnoki selejtezőtorna első fordulójában csütörtökön.

Turzó József szövetségi kapitány együttese – az európai szövetség honlapja szerint – remekül kezdett, Nagy Imre már a második percben betalált, majd az első játékrész felénél Horváth Szabolcs növelte az előnyt.

A magyarok ezt követően biztosan védekeztek, a meccs hajrájában pedig Dróth Zoltán eldöntötte a meccset.
Az előzetes esélyek alapján a magyar válogatottnak az angolok ellen kötelező volt a győzelem, a csoport másik két tagja, a házigazda olaszok, valamint a fehéroroszok viszont előtte szerepelnek a világranglistán, így várhatóan ellenük nehezebb dolguk lesz Dróth Zoltánéknak.

A selejtezősorozat mostani szakaszában nyolc kvartettben küzdenek a válogatottak, s minden négyesből az első két helyezett jut a januári elitkörbe, amelynek végén hat válogatott jut ki a jövő őszi litvániai tornára.
Magyarország még sosem szerepelt vb-n.

Eredmény, 1. forduló:
Magyarország-Anglia 3-0 (2-0)
—————————–
gólszerzők: Nagy (2.), Horváth (10.), Dróth (38.)

a csoport másik mérkőzésén:
Olaszország-Fehéroroszország 3-3 (1-3)

az eredeti hír itt elérhető