Fidesz: nincs korlátlan hatalom

2020.03.23

A miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagáltak a pártok frakciói hétfőn a parlamentben. A KDNP szerint jelentős intézkedések születtek, a Fidesz frakcióvezetője pedig azt kérte az ellenzéktől, segítsenek biztosítani a kormány folyamatos cselekvőképességét a koronavírus-járvány elleni harcban.Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva azt mondta, megnyugtató volt hallani az adatokat az egészségügyi dolgozók, és a rendfenntartásban résztvevők létszámáról. Ahogy azt is megnyugtató volt hallani, hogy az orvosok 65 év felett otthon maradhatnak, mert van elég náluk fiatalabb egészségügyi dolgozó.

A kereszténydemokrata politikus a hatósági egészségügyi intézkedések mellett kiemelte a gazdasági intézkedéseket is, ezek közül a fizetési moratóriumot, a kilakoltatások és végrehajtások felfüggesztését. Hangsúlyozta: a KDNP számára mindig is fontos volt a “padlóra került” családok helyzetének kezelése. 

Üdvözölte a gyes és a gyed továbbélésének lehetőségét. Az előtte elhangzottakat úgy kommentálta: most némileg szelídebb volt az ellenzék hangja, mint békeidőben. Harrach Péter azt mondta: a hétfői szavazás arról szól, hogy a veszélyhelyzetben a járvány végéig vagy a járvány egy bizonytalan időpontjáig terjesszék ki a kormány hatáskörét. Úgy gondolja, ha a bizalom működik, elfogadják a kormányoldal előterjesztését – rögzítette a KDNP frakcióvezetője.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szintén köszönetet mondott azoknak, akik az egyre nehezedő védekezésben részt vesznek, és akik önkéntes alapon segítik a koronavírus elleni harcot. Erre óriási szükség van, a neheze még előttünk van – mondta.  

Hozzátette: az a feladata és szándéka, hogy megkérje a pártokat, ne most sarkítsák ki a meglévő különbségeket. Kitért arra, hogy az elmúlt időszakban több hétpárti egyeztetést is tartottak, amelyek egy-két pillanattól eltekintve jó hangulatúak és konstruktívak voltak, abba az irányba mutattak, hogy együtt fel tudnak lépni a koronavírus ügyében. Az első és az utolsó találkozó között azonban történt valami, amit nem ért, mert a szövegszerű javaslatot egy hete még más kritikával illette az ellenzék, mint most – közölte.  

Megjegyezte: az nem újdonság, hogy Gyurcsány Ferenc nem szereti őket, “ez legalább kölcsönös”, de annak, amit elmondott a DK elnöke, nincs most itt az ideje. 

Hangsúlyozta: hétfőn tárgyalni kell a koronavírusról szóló törvényről, amihez négyötödös többségre van szükség. Szeretnének közösen dönteni az ellenzékkel – rögzítette. Ha a védekezés politikai bizalmi kérdés pártok között, akkor azonban nem lesz semmilyen módjuk arra, hogy ebből kitörjenek – jegyezte meg, hozzátéve: úgyis tudnak segíteni, ha kimennek a teremből, és a kormánypártokra bízzák a döntést. Minden felelősséget vállalni fognak a kormánypártok – jelentette ki. 

Kocsis Máté egyúttal cáfolta, hogy a felhatalmazási törvényjavaslat korlátlan hatalmat adna a kormánynak. Nem mond igazat az ellenzék, ne csapják be az embereket – közölte. Hozzátette: az sem igaz, és személyes sértésnek veszi, hogy a kormánypártok és a kormány ne tett volna engedményeket. Az az érzése, hogy felállították a kormány túlhatalmára vonatkozó vádat, és ezt akarják legyőzni.

A vírust kell legyőzni, és ehhez a kormány folyamatos cselekvőképességét biztosítani, mert ettől emberéletek függnek – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője. Feltette a kérdést, ki az, aki megtudja mondani, hogy 60 nap múlva ez a parlament ülésezésre képes lesz-e? A járvány megszűnése nem a kormány, az ellenzék, a parlament akaratától függ, az egy objektív tény lesz – mondta.

MTI

az eredeti hír itt elérhető