Fél Debrecen a Nagyerdőre jár szerelmeskedni? Gyomorforgató képeket kaptunk

2020.09.26

Alkalmi légyottok helyszínét fedezte fel olvasónk, aki fotókat is mellékelt beszámolójához.

Meglepődve tapasztaltam, hogy a Nagyerdő egyik, kirándulók által gyakran látogatott pontján szerelmes együttlétek (kicsit finomítottunk a kifejezésen – a szerk.) nyomaira bukkanhatunk. A szemetet talán már megszokhattuk, a szemünk sem rebben tőle. De egy nagyjából 200 méteres szakaszon – félúton a Debrecen vége-tábla és a pallagi úti körforgalom között – egyértelmű jelei látszanak annak, hogy valakik itt élik ki ösztöneiket, mindezt úgy, hogy a mocskot is hátrahagyják!

Ehhez hasonló produktumokba botolhat, aki nem mindig néz a lába elé:

A használt óvszerek csomagolásai is a közelben hevernek, tehát kétség nem férhet ahhoz, hogy a romantikus együttlétek itt, a fák között történnek.

Persze a “szokásos” kommunális hulladékból sincs hiány:

A fülledtségbe hajló romantikázással még nem is lenne akkora baj, de az eldobált szemét miatt ökölbe szorul a kezem. Annyira bonyolult lenne legalább egy zsebkendőbe becsomagolni a cuccot, és kidobni a legközelebbi kukába?

– teszi fel a költői kérdést olvasónk.

az eredeti hír itt elérhető