Farsangnyitó Dalidó lesz Debrecenben, itt a részletes program

2020.01.09

Farsangnyitó Dalidót rendeznek a hétvégén Debrecenben, a több évszázados cívis hagyományt 2013-ban élesztették újra, s azóta minden év elején megtartják – közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón a helyi Kölcsey központban.

Puskás István, Debrecen kulturális alpolgármestere példaértékűnek nevezte az oktatási és a kulturális intézmények összefogását, azt az ilyenkor megnyilvánuló közösségi életet, amely méltóan épül a régi hagyományokra.

Utóbbi kapcsán megemlítette: évszázadokon át rendeztek Debrecenben a vízkereszt utáni első hétvégén Dalidót, amikor a céhek mesterei, legényei, inasai együtt ünnepeltek a város polgáraival, jelmezes felvonulást és táncmulatságot tartottak.

A Dalidó a szakmák ünnepe is – mondta Puskás István utalva arra, hogy négy éve a helyi szakképző iskolák is bekapcsolódtak a programokba.

Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja hozzátette: az idén tizenegy tagintézményük várja érdekes programokkal a Dalidó vendégeit.

Kiemelte: a városban mindig “hatalmas értéket” jelentett az iparosok jelenléte, a Dalidó pedig olyan találkozási lehetőség, amelyen megmutathatják a családoknak, mit jelen ma, a 4. ipari forradalom korában iparosnak lenni.
A sajtótájékoztatón kiállítás keretében adtak ízelítőt a folyamatból: a kovácsoltvas pásztorkampótól a 3D-s nyomatásig követhették nyomon az érdeklődők a kézművesség, az ipar fejlődését.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. igazgatója a Kölcsey központban szombaton látogatható programok közül kiemelte a “langaléta garabonciások” gólyalábas vásári komédiáit, az ANN-DROID – Egy robotlány csodálatos kalandjai című produkciót, a jelmezmustrát, az állatok farsangját és a Kifli zenekar produkcióját.

A debreceni Dalidó vasárnap a Vojtina Bábszínházban folytatódik – jelezte Asbóth Anikó igazgató. Hozzátette: megvív egymással Konc király és Cibere vajda, s a küzdelem eldönti, ki uralkodik majd felettünk az elkövetkező időkben: a bőség ura Konc király, vagy a böjt hirdetője, Cibere vajda.

Farsangi alakoskodókat is várnak a mulatságba: lesz tudós kecske, táncoló medve, harcedzett huszár a lovával, de a környékbeli betyárok is találkoznak a debreceni Dalidóban – fűzte hozzá.

Programok – 2020. január 11., szombat:

10.00–17.00 körfolyosó
„Új Idők Inasai” – vándorlás vándorlevéllel, pecsétgyűjtés
A farsangnyitó vigadozás mellett ez a nap a kézművesség és a szakmák dicséretének napja is. A Debreceni Szakképzési Centrum iskoláinak mesterei-inasai ismét közöttünk: Baross–Beregszászi–Bethlen–Brassai–Építech–Kereskedelmi–Irinyi–Könnyűipari–Mechwart–Péchy–Vegyipari.
A művészeti iskolák közül a Kós és a Medgyessy mutatkozik be, a mestereket a Tímárház kézművesei képviselik.

10.00 körfolyosó
a Langaléta Garabonciások gólyalábas ceremóniája
Gulyás László vándormuzsikus vezetésével

11.00 Nagyterem
ANN-DROID – egy robotlány csodálatos kalandjai
a Bandart Productions VasTaps díjas előadása

A különleges előadás a színházat a legújabb digitális technikákkal ötvözi: rajzolt-vetített látványvilág, okos LED-kosztüm, robotlabda, drón is gazdagítja a színes mesevilágot!

A szemünk láttára elevenedik meg egy rajzfilm, amiben hús-vér szereplők mozognak együtt a háttér animációjával, így keltve 3D filmérzetet. A 21. századi Pinokkió-átiratban Ann, a kis robotlány célja az emberré válás, ehhez pedig földön-vízen-levegőben rengeteg kaland és megpróbáltatás árán vezet az út…

12.00 Bálterem
Jelmezmustra – Állatok Farsangja
Öltözz kedvenc állatodnak! A legszebbeknek jutalom jár.
A jelmezesek 10 órától regisztrálhatnak az információs pultnál.
Ruhamustra – a DSZC Könnyűipari diákjai mutatják be ruhakölteményeiket.

13.00 körfolyosó
a Langaléta Garabonciások vásári komédiái

14.00 Bálterem
Állatok Farsangja – Váradi Zoltán (Természettár) interaktív előadása

15.00 Nagyterem
A Kifli Zenekar koncertje
„Fantasztikus buli volt, minden gyermek élvezte, és persze a felnőttek is…” „Szuper csapat, szuper dalokkal! A koncerten fantasztikusan jó a hangulat!” „A Kifli egy speciális formájú pékáru, ismerős hangzásvilág, megújult külső, igazi friss Kifli.”
A Kifli a családi koncertek valódi szakértője. Érett, minőségi muzsika, tapasztalt, folyamatosan megújuló zenészek előadásában.

A belépés ingyenes.

az eredeti hír itt elérhető