Ez is Pandora? Íme a Signature kollekció

2021.08.11

A Pandoráról általában a feltűnően egyedi ékszerek jutnak eszünkbe, azonban a nyári dobásával a cég mindenkit meglepett. Július 1-jétől került a boltokba az új vonal, amely letisztult, ám mégis nagyon modern ékszerekből áll. Nem is szólva a színekről.

A klasszikus arany és ezüst mellé megérkezett a rózsaszín. A forma is változott. Ikonikus a henger kialakítású, sűrű szövésű lánc, amelyre szinte a világ összes charmja ráfér. Szabadon variálható, hangulatnak, évszaknak, színeknek, témáknak megfelelően. Na most itt egy merev karperec.

Az újdonság erejével ható ékszer gyönyörű, a végletekig letisztult. A karperecre nem szabad charmot tenni, itt pont az egyszerűség adja meg a kivételes szépséget. A nyitott, merev kialakítású ékszer a közepén formát vált. Egyik fele szögletes, a másik lekerekített. Előbbi három oldalán a márka neve olvasható, még a két végponton a monogram található. A formából adódóan viselhető egyszerre mindhárom szín. Külön-külön elegáns, hihetetlenül nőies, a komoly emberek ékszere.

Amikor nem szabad bohókásnak lenni, amikor figyelni kell minden apróságra, amikor ott kell lenni és tökéleteset alakítani – na akkor válaszd ezt a karkötőt. A lányból nővé alakulsz, aki tudja, mit akar, határozott, mint maga a karperec. Nem tekeredik, nem nyaklik, a maga gyönyörűségében létezik.

Egyéb kiegészítők

A Pandora karperecekhez más is érkezett ám! A Juta Óra-Ékszernél kapható Logo&Hearts gyűrűk hasonlóan egyszerűek, kifinomultak. A szögletes formavilág itt is visszaköszön, akárcsak a Pandora felirat. Itt azonban van még két díszítőelem: a belső oldalán az apró, szívalakú bemetszések, kívül pedig a cirkónia kő. Önmagában viselve a “kevesebb több” elvet képviselheted vele, rétegezve azonban máris a modern nő benyomását keltheted. Arany-, ezüst- és rozéaranyszínben jöttek a gyűrűk is, így az árnyalatokban is gondolkodhatsz.

Aztán van itt még egy kéttónusú nyaklánc, amivel összesen nyolc variációt hozhatsz össze. Egy ékszer, nyolc lehetőség. Az egymásba helyezett karikákat variálhatod, melyik oldaluk legyen látható. Csillogó köveket vagy feliratot mutathatsz. A színek mindegyike megjelenik, tehát igazából képviselheted vele a minimalista stílust, de akár feltűnősködhetsz is, ha ahhoz van kedved.

Rózsaszín felhő

Úgy tűnik, a Pandora tervezőit is elérte a rózsaszín köd. A rozéarany mindig népszerű, bár nem mindennapos árnyalat. Különlegessége miatt tudni kell viselni. Nyári szín, a nyári öltözködés szuper kiegészítője lehet. Hangsúlyozhatod nőiességedet, nőségedet ezekkel az ékszerekkel. Ha mégsem mered rászánni magad a teljes kollekcióra, válaszd a kéttónusú darabokat. Az ezüst tompítja kicsit a feltűnést, jobban beleolvad a mindennapokba. Szóval, ha csak egy kis feltűnésre vágysz, akkor keverd a színeket.

Egyedül talán a sárga- és a rózsaarany nem illik össze, de ha már az ezüstöt is beleveszed a triumvirátusba, akkor lássuk be, igen nagyot villanthatsz. Vigyázat, ez a megoldás nem az elbújni vágyóknak való!

az eredeti hír itt elérhető