“Ez a csapat sokkal többre hivatott” – edzői értékelések a DVSC-Puskás Akadémia (0-3) mérkőzés után

2021.10.24

Gyenge játékkal sima vereséget szenvedett a Loki hazai pályán a felcsúti Puskás Akadémia ellen. Így értékelte a mérkőzést Toldi Gábor, a DVSC és Hornyák Zsolt, a PAFC edzője.

A pro licencszel még nem rendelkező Huszti Szabolcs helyett szokás szerint Toldi Gábor nyilatkozott, aki arról beszélt, hogy a Puskás megérdemelten győzött. A Loki próbált nyomást helyezni ellenfelére, de ebből nem jöttünk ki jól, elkerülhető gólokat kaptunk. Nem volt koncentrált a csapat, végig feszült hangulatú mérkőzés volt, és a plusz csatár (Tischler Patrik) behozása is csak lesgólt eredményezett.

Toldi szerint saját magát okolhatja a csapat a vereségért. Úgy látja, ez a csapat sokkal többre hivatott, és a Gyirmótot 5-0-ra verő Loki és a mai is ugyanaz a csapat. Bízik abban, hogy kilábal a csapat ebből a helyzetből.

Azt is elmondta, a játékosok is tudják, hogy egyénileg is sokkal többet kell tenni a sikerért.

Hornyák Zsolt elégedett volt játékosai teljesítményével, az első félidőre 10/10 pontot adott csapatának:

az eredeti hír itt elérhető