ENSZ: egyre romlik a magyar oktatás színvonala

2019.11.26

Az ENSZ felmérte, hol tartanak a tagállamok a fenntarthatósági fejlődési célok elérésében. A szervezet összesen 17 célt határozott meg, ezekből Magyarország egyiket sem tudta maradéktalanul teljesíteni, bár a legtöbb esetben felfelé ívelő tendenciát mutat – tudatta a hvg.hu.

Az ENSZ szerint Magyarország a szegénység felszámolásában és a jó munkalehetőségek biztosításában tudott leginkább fejlődni, emellett enyhén javult az egészség, a tiszta víz és köztisztaság, az innováció és infrastruktúra, valamint a fenntartható városok és közösségek elnevezésű pontokban.

A szervezet szerint ugyanakkor hazánk egy helyben toporog az élelmezés, a nemek közötti egyenlőség, a klímavédelem, valamint a fenntartható és befogadó intézmények területén.

A PISA-tesztek, a felnőttképzések helyzete, valamint a felsőoktatásban való részvételt vizsgálva az derült ki, hogy messzebb is kerültünk a fenntarthatósági cél elérésétől.

Magyarország összességében 65,1 pontot kapott a megszerezhető 100-ból, ez pedig az Európai Unión belül a huszonegyedik helyre elég a 28 tagállam között. Románia 55,9 pontot kapott, ezzel utolsó előtti a listán, a 63,2 pontos Horvátország eggyel mögöttünk, a huszonkettedik helyen áll. Szlovákia előttünk végzett 65,2 ponttal, Lengyelország pedig 66,1 ponttal a tizenhatodik a listán.

A célok teljesítésében Dánia áll az élen, másik két skandináv országot, Svédországot és Finnországot megelőzve, míg az utolsó helyen Ciprus végzett.

az eredeti hír itt elérhető