Elszabadultak az indulatok a fideszesek “gyűlölet elleni” tüntetésén – újságírókat inzultáltak és köptek le

2020.01.30

Niedermüller Péter (DK) erzsébetvárosi polgármester lemondását követelték a Fidesz és a Fidelitas helyi szervezete által meghirdetett, a VII. kerületi polgármesteri hivatal előtt csütörtökön tartott demonstráción.

A tiltakozók, akik teljesen megtöltötték az Erzsébet körutat a városháza előtti területen, az ellenzéki politikus a múlt héten így nyilatkozott az ATV-ben:

„Hogyha megnézzük azt, hogy mi marad, hogy ha lehántod ezeket a gyűlöletvalamiket, amiket ugye fölsoroltuk: a nem magyarok, a mások, a migránsok, a romák, a nem tudom én, mik, akkor ott marad egy rémisztő képződmény középen. Ezek a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak – meg azért nők is vannak közöttük, bocsánatot kérek. Ez a családelképzelés. Ez azért borzalmas, mert ha megnézzük, hogy a világon mindenütt az úgynevezett fehér nacionalisták miből állnak össze: ebből – mondom csöndesen nektek.”

A HVG tudósítása szerint a Vadhajtások a Facebookon élőzte az összetűzést, a felvételen látszik, amint Bede “provokátor” felkiáltással közeledik kollégánk felé, többször kommunistázta is. Hont András publicistának többször levették a szemüvegét, elmondása szerint kétszer Bede tette ezt, mire Hont megpróbálta kicsavarni kezéből a szelfibotot. Elmondása szerint néhányan megpróbálták ököllel arcon ütni – nem jártak sikerrel -, illetve volt, aki le is köpte.

A tüntetésen inzultálták a 444 egyik munkatársát is, videósuk kezéből megpróbálták kicsavarni a kamerát. Erről van videó is:

A színpad mögötti kivetítőn egyébként az a mondat volt olvasható: Állítsuk meg a gyűlöletet.

Korábban a HVIM patkánytetemet küldött Niedermüller Péternek, amin a DK is kiakadt.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a demonstráción úgy fogalmazott: Niedermüller Péter mondatai azt bizonyítják, hogy “a keresztény szabadság elvesztése csupán egy kormányváltásnyira van tőlünk”. Most már pontosan tudjuk, hogy Niedermüllerék Szent István ezeréves örökségét akarják eltörölni – figyelmeztetett a politikus.
Úgy vélekedett: félelmetes az, amit Niedermüller több millió honfitársunkról mondott. Ám, még félelmetesebb az, hogy utóbb megerősítette gondolatait, és nem kért bocsánatot, vagyis, amit mondott, azt úgy is gondolta – fűzte hozzá.

A továbbiakban II. János Pál pápa szavait idézte, aki egy kommunista országból indulva azt üzente: “Ne féljetek!”. Ezért bárki is fenyegesse a magyar keresztényeket, mi mindig ki fogjuk mondani, hogy nem félünk – hangoztatta.
A keresztény emberek a szabad akaratot tartják a jóisten egyik legnagyobb ajándékának, ezért a keresztény ember csak demokrata lehet. Ám, aki a keresztények ellen uszít, az nem lehet demokrata – mondta Hollik István.
Bayer Zsolt újságíró, publicista beszédében kiemelte, ma a világban azokat a napokat éljük, amikor a “Niedermüller Pétereket” piedesztára emelik. Úgy folytatta: ma ugyanígy piedesztára emelik az erőszaktevőket, az őket mentegető bírákat, az iskolakerülőket és ott társaikat bántalmazókat, valamint a tanárverőket, és azokat, akik mindezért milliós kártérítést kapnak.

“A határokat eltüntetni akarókat és a nyitott társadalomról hallucinálókat az isteni és természeti törvényeket semmibe vevőket, a férfiasság és a nőiesség tagadóit és üldözőit, a hagyományos család gyűlölőit, minden deviancia, betegség, torzlelkűség imádóit, a hagyományok leköpdösőit, az erő, a kiválóság és minden hierarchia tagadóit, a nemzeti lét gyilkosait manapság szintén piedesztára emelik. És ezeknek a szemében mi vagyunk a rettenetes képződmények” – fogalmazott.

Bayer Zsolt azt mondta: “a mi dolgunk az ellenállás, és annak kimondása, miszerint a bűn soha nem kérheti számon az erényt”. Illés Boglárka, a Fidelitas elnöke arról beszélt, nem tűrhetjük, hogy ilyen gyűlöletkeltő politikus polgármesteri székben üljön, mert ha ezt engedjük, a balliberálisok miatt a közbeszéd ismét lejtőre jut.

A továbbiakban úgy fogalmazott: tudjuk, hogy mit várhatunk Niedermüllertől és Gyurcsánytól, emlékszünk arra, hogy miként gyalázták meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóját és hogyan sodródtak kormányzásuk alatt devizahiteles családok a szakadék szélére. Ezután feltette a kérdést: mit várhatunk azoktól a jogvédőktől, akik a tisztességes magyar emberek helyett a börtöntöltelékeket és a migránsokat védik Soros György pénzéből. “Hol van ilyenkor a TASZ és a Helsinki Bizottság” – kérdezte a szónok.

Illés Boglárka azt mondta: felszólítják az ellenzéket és Karácsony Gergely főpolgármestert, hogy ne mosdassák tovább Niedermüller Pétert, és felszólítják a polgármestert, hogy vonuljon vissza a közélettől.

Azbej Trisztán, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkára beszédében a többi között arról szólt, hogy ma a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon, mert 260 millió keresztény ember szenved ártatlanul üldöztetést a hite miatt.

Szavai szerint keleten a templomokat felrobbantják, a keresztény embereket meggyilkolják, nyugaton a templomokat bezárják, Magyarországon viszont felújítják azokat. “Nem engedhetjük, hogy embereket az identitásuk miatt üldözzenek” – hangoztatta.

Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő, a nagyobbik kormánypárt választókerületi elnöke felszólalásában a többi között arra is utalt, hogy Niedermüller Péter a kijelentésével megszegte polgármesterként az alaptörvényre tett esküjét, amely védi a keresztény értékeket.

Bajkai István többször is “anarchista szövetségnek” nevezte a Demokratikus Koalíciót, amely “se nem demokrata, se nem koalíció” – mondta.

A tüntetésen a többi között magyar nemzeti színű, székely, lengyel és árpádsávos zászlókat lengettek, a magasba emelt molinókon a “No to rassism”, illetve a “Nem akarunk rasszista polgármestert” feliratok voltak olvashatóak. A tömeg a többi között a “Gyurcsány takarodj!”, “Mondjon le!”, és a “Nem félünk!” rigmusokat skandálta. A demonstráció ideje alatt szünetelt a nagykörút érintett szakaszának forgalma. A tüntetőket a polgármesteri hivatal elé kifüggesztett molinóra kiírt – Karinthy Frigyestől származó idézet – várta: “Sose voltam barátja faji elméleteknek: szerény nézetem szerint két ember közt nagyobb a különbség, mint két fajta között”.

az eredeti hír itt elérhető