Debrecen Hotels

Először adták át az Arany Bot Díjat

  2018 okt 15 / #debrecen
Google ads
Google ads

Először adták át a látássérültek életkörülményeinek javításához hozzájárulókat elismerő Arany Bot Díjat hétfőn, a fehér bot nemzetközi napján Budapesten.

A Bízz Vakon! Közhasznú Egyesület által létrehozott díjjal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a vak vagy látássérült embereknek akár egy apró gesztus is lehet hatalmas segítség – írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A négy kategóriában odaítélt díjra májustól augusztus végéig várták az ajánlásokat, olyan magánszemélyeket, civil szervezeteket és cégeket, lehetett jelölni, akik vagy amelyek az utóbbi időben valamilyen módon hozzájárultak a látássérültek életkörülményeinek javításához.

A civil szervezetek közül a zsűri döntése alapján a Mozdulj! Közhasznú Egyesület részesült az elismerésben. Az egyesület fő missziója a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, különösen a fogyatékkal élők és nem fogyatékkal élők részére közös megmozdulások, kulturális és sportrendezvények, túrák szervezésén keresztül. Nyolcadik éve szervezik meg látássérülteknek a Balaton-kerülő kerékpáros tandemtúrát.
A jelölt magánszemélyek közül Kovácsné Tornai Andrea vehette át a díjat, aki hosszú évek óta segíti látássérült kolleganője munkáját és mindennapjait. A vállalati díj nyertese a Láthatatlan Futást szervező Decathlon lett. A különdíjat pedig a közönség szavazata alapján Nagy Vendel író kapta.