Elmarad a Campus fesztivál – augusztus 15-ig tiltólistára kerültek a nagy rendezvények

2020.04.30

Augusztus 15-ig 500 főnél nagyobb tömegrendezvényeket nem lehet tartani Magyarországon – közölte a Propeller és a Koncertblog közös kérdésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter. Így addig biztosan nem lesznek nyári zenei fesztiválok sem itthon. A kancelláriaminiszter ugyanakkor azt reméli, ha a járványügyi védekezés továbbra is eredményes, akkor augusztus 20-ára már lehet programokat csinálni.

A rendelkezés érinti a július 22-26. közé tervezett debreceni Campus fesztivált is. A szervezők egyelőre annyit ígértek, hogy egy hasonló, sztárvendégeket is felvonultató rendezvény jöhet majd augusztus végén, szeptember elején.

A európai nagy nyári zenei fesztiválok többségét már lemondták, miután az adott országok kormányai augusztus 31-ig megtiltották a tömegrendezvények megtartását. Itthon azonban még nem jelentett be a kormány hivatalosan ilyen intézkedést, amely értesüléseink szerint a hazai a szervezőket bizonytalanságban tartja. Ezzel kapcsolatban a csütörtöki online Kormányinfón a kancelláriaminiszter a Propeller és a Koncertblog közös kérdésére a tegnapi kormánydöntéseket ismertetve elmondta, a kormány éppen azért, mert a szektor részéről tömeges igény fogalmazódott meg, augusztus 15-éig nem fog semmilyen tömegrendezvényt engedélyezni.

Tehát augusztus 15-éig az 500 fő feletti tömegrendezvények megtartása nem lehetséges itthon

– hangsúlyozta Gulyás Gergely. Hozzátette, más európai uniós országokban valóban született már hasonló döntés.

Azt reméljük, hogy ha a járványügyi védekezés továbbra is eredményes, akkor esetleg augusztus 20-ára, a nemzeti ünnepre már lehet programokat csinálni

– mondta.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ugyanakkor erről ma felelősségteljesen nyilatkozni nem lehet. “Arról lehet felelősségteljesen nyilatkozni, és a kormány ennek megfelelően erről már döntést is hozott, hogy a 500 fő feletti tömegrendezvények megtartására augusztus 15-ig nincs lehetőség”.

 

az eredeti hír itt elérhető