Elkészült Debrecen kenyere, és egy rekord is megdőlt a főtéren

2019.08.16

Elkészítette Debrecen kenyerét Nagyboldogasszony napján Szabadfi Szabolcs, az ország pékje és a kovász mestere. A különleges eseményt, a látványsütést a város főterén rendezték meg, amelynek megkoronázásaként kora este kenyérszentelésre is sor került. Az “Egy húron” című prímástalálkozó kezdetén több ezer érdeklődő előtt Dr. Krakomperger Zoltán római-katolikus plébános, Szakács György református lelkész és Kapin István görög-katolikus parókus szentelte meg Debrecen kenyerét.

Szabi a Pék, aki korábban már a Debrecziner Gourmet Fesztiválon is óriási sikert aratott különleges virágfánkjaival,

a kenyér elkészítéséhez Debrecenhez kötődő ízvilágot választott, így került bele méz és többféle mustármag, illetve több mint 100 éves kovászt és a világhírű királybúzából készült lisztet is felhasznált

A tészta gyúrásához már kora délután hozzáfogott. Az ország pékjének munkáját Papp László Debrecen polgármestere, Király Roland molnár-hagyományőrző pékmester, illetve Debreczeni Attila, a Soós Pékség
üzemvezetője-pékmestere is segítette. A dagasztás során Szabi elárulta, hogy a kenyeret a debreceni páros kolbászhoz hasonlóan páros cipó formájában álmodta meg.

A több mint három órás pihentetés és hajtogatást követően estére sült meg

az új kenyér, amelynek receptjét Szabadfi Szabolcs Debrecen Városának felajánlotta. Így Debrecen kenyere rövidesen a debreceni Soós Pékség mintaboltjában is kapható lesz. (Cím: Debrecen, Présház utca 21.)

Debrecen kenyerének sütésével egyidőben az “Egy húron” – prímástalálkozó és táncház programsorozatát is megrendezték a főtéren. A Kossuth téren felállított színpadon Magyar Rekord kísérletre is sor került, 51 magyar
prímás muzsikált egyszerre. A nem mindennapi mutatványt a Magyar Rekord Egyesület ellenőre hitelesítette.

A prímástalálkozó kezdetén Papp László Debrecen polgármestere emléklappal és 2 millió forint értékű felajánlással köszönte meg a Debreceni Népi Együttesnek és vezetőjének, Hercz Vilmosnak, hogy a közelmúltban a világ egyik legrangosabb versenyén, a Törökországban megrendezett nemzetközi folklórfesztiválon a művészeti csoport első helyen végzett és aranydiplomát kapott.

Fotó: C. Kiss Ilona

az eredeti hír itt elérhető