Elindult a Sztárban sztár leszek! – Kökény Dániel drámája könnyekig hatott mindenkit

2022.09.05

Vasárnap este elstartolt a TV2 tehetségkutatója, a Sztárban sztár leszek! Az egyik versenyző nemcsak az előadásával, az életútjával is meghatotta a zsűrit és a nézőket is.

A Sztárban sztár leszek! versenyzője még gimnazista, de már határozottan tudja, énekes-zeneszerző szeretne lenni és ami talán fontosabb, szeretne segíteni nagyszüleinek, akik a születése után befogadták és a sajátjukként nevelték fel – írja a Blikk.

Daniról ugyanis az édesanyja 1 éves korában lemondott, édesapjáról pedig csak annyit tud, egyiptomi származású. Nagyszülei nevelték fel a most 17 éves fiatalt, nagyon nehéz anyagi körülmények között élnek.

Hálás vagyok nekik, nekem az anyai szerepet egyértelműen a nagymamám töltötte be az életemben és ugyan nem éltünk jól, mindent megtettek. Persze amikor nyolc-kilenc évesen hallgattam, az osztálytársaim milyen szép és új dolgokat kapnak a saját szobájukba, fájt, hogy nekünk nincs pénzünk és az unokatesómmal szorongunk egy kis szobában

– mesélte Kökény Dániel, aki bár édesanyját ismeri, de nincs közöttük szoros kapcsolat, azt pedig nagyon szeretné megtudni, ki az édesapja, annak ellenére, hogy amikor megtudta, hogy az édesanyja vele állapotos, elhagyta őt.

A fiatal fiúnak mindig a zene jelentette a menedéket, saját dalokat is ír. A Sztárban sztár leszek!-ben Bruno Mars When I Was Your Man című dalát adta elő, és bár olykor elbizonytalanodott és hibázott, mégis olyan jól énekelt, hogy a zsűri minden tagja azt szerette volna, ha az ő csapatába kerül a varázslatos hangú fiatal. Végül úgy döntöttek, Pápai Jocinál lesz a legjobb helyen.

 

az eredeti hír itt elérhető