Életbe lépett a visszaéléseket bejelentők védelmének megerősítését szolgáló új uniós jogszabály

2019.12.17

Életbe lépett hétfőn az európai uniós jog megsértéséről beszámoló, visszaéléseket nyilvánosságra hozók védelmének megerősítését szolgáló új szabály. A tagállamoknak két évük van arra, hogy az új szabályozást nemzeti jogrendjükbe iktassák – közölte az Európai Bizottság hétfőn.

A tájékoztatás szerint az új irányelv magas szintű védelmet biztosít a visszaélést bejelentők számára az esetleges megtorlással szemben, és a nemzeti hatóságokat az ezzel összefüggő megfelelő tájékoztatásra kötelezi, valamint arra, hogy képezzenek ki tisztviselőket a visszaélések bejelentésével kapcsolatos helyzetek kezelésére.

A jogszabály szerint egyebek mellett a több mint 50 alkalmazottat foglalkoztató vállalatok, illetve a több mint 10 ezer lakost számláló települések önkormányzatai kötelesek valós és hatékony bejelentési csatornákat létrehozni.

A rendelet a visszaélést bejelentőket elsőként a szervezeten vagy hivatalokon belüli, belső csatornák használatára ösztönzi, ezt követheti a külső csatornák – például a média – igénybevétele, amelyeket a hatóságok kötelesek létrehozni. A visszaélést bejelentők ugyanakkor abban az esetben sem veszítik majd el az őket megillető védelmet, ha úgy döntenek, hogy egyből a külső bejelentési csatornákat veszik igénybe.

Az intézkedés számos területet érint, például a közbeszerzést, a pénzügyi szolgáltatásokat, a pénzmosás megelőzését, a termék- és a közlekedésbiztonságot, a nukleáris biztonságot, a közegészségügyet, a fogyasztóvédelmet és az adatvédelmet.

A tagállamoknak mostantól két év áll rendelkezésükre ahhoz, hogy az új szabályokat nemzeti jogrendjükbe átültessék.

az eredeti hír itt elérhető