Eladták a Népszavát

2019.04.12

Puch László a lap kiadóját Leisztinger Tamás egyik cégének, a Proton Trade Zrt.-nek adta el.

Új tulajdonosa van a Népszavának – közölte a kiadóvállalat.

Mint írták, elkötelezett befektető érkezett a laphoz, amely így biztonságban működhet és fejlődhet a jövőben.

A Népszava kiadóját eddig az MSZP volt pénztárnoka, Puch László birtokolta a Horizont AG nevű érdekeltségén keresztül. Az új tulajdonos Leisztinger Tamás egyik cége, a Proton Trade Zrt.

A Horizont AG 2016-ban vette át a Népszavát.

Puch szerint az adásvétel nem egy ötletszerű döntés, korábban nyilvánosan is jelezte, hogy pénzügyi befektetőkkel szeretné megerősíteni a lapot.

Már korábban, a Spinoza házban egy beszélgetésen elmondtam, hogy örülnék, amennyiben elkötelezett vállalkozók segítenének azoknak a szervezeteknek és felületeknek, amelyek a számomra fontos, baloldalinak nevezett értékeket vallják. Hadd ismételjem meg: az elkötelezett, tőkeerős befektető itt van!

– mondta Puch László.

Az, hogy megvásároltuk a Népszavát, egyben értékválasztás is

– hangsúlyozta Leisztinger Tamás. „Azt szeretnénk” – deklarálta az új tulajdonos – „ha a Népszava a jövőben is az emberről, a mindennapi életről szólna és kiemelten kezelné a szolidaritást.” Nemcsak a lap hangnemét kívánjuk megőrizni, hanem a szerkesztőséget is, illetve a megkezdett fejlesztések folytatását is támogatjuk.

az eredeti hír itt elérhető