Egy tonna édességet vitt a rászorulóknak a Debreceni Karitatív Testület

2020.07.25

Vannak olyan debreceni vállalkozók, akik nem csak a járványügyi veszélyhelyzet idején segítenek gondoskodni a hátrányos, illetve nehéz élethelyzetben lévő debreceniekről, hanem a hétköznapokban is. De nem csak a vállalkozók segítenek önzetlenül, hanem olyan fiatalok is, akik maguk is megérdemlik a segítséget.

A Best Shop üzletlánc több, mint 1 tonna édességet ajánlott fel 4.000.000 forint értékben a Debreceni Karitatív Testületnek. A felajánlást idén márciusban kapta a testület és önkéntesei az utóbbi hónapokban – természetesen a járványügyi előírások szigorú betartása mellett – a felajánlás egy részét személyesen adták át a családoknak, továbbá az alábbi intézményekbe is vittek az édességből: a Debrecen Nagytemplomi Református Egyházközség Immánuel Otthona, a Kenézy Gyula Egyetemi Kórház – Gyermek és Ifjúságpszichiátriai Osztály, a Debreceni és Nyírségi Görögkatolikus Gyermekvédelmi Központ,a Debreceni Szociális Szolgáltató Központ.

A testület összesen több, mint 6.000 debreceni rászoruló gyermekhez juttatta el az adományt.

A felajánlás átadásának záró akciójaként a Békés utcai lakásotthonban élő gyermekeket látogatták meg a testület és a felajánló képviselői 2020. július 23-án, mivel az ott élők és gondozók folyamatosan segítséget nyújtanak önkéntes munkákban. A napokban is segítőkészségükről tettek tanúbizonyságot, amikor részt vettek a Derék utca 22. alatti, tízemeletes társasház lépcsőházának kifestésében.

– Vannak olyan debreceni vállalkozók, akik nem csak a járványügyi veszélyhelyzet idején segítenek gondoskodni a hátrányos, illetve nehéz élethelyzetben lévő debreceniekről, hanem a hétköznapokban is. Köszönet illeti őket ezért! De nem csak a vállalkozók segítenek önzetlenül, hanem olyan fiatalok is, akik maguk is gondoskodásra szorulnak, hiszen nem egyszerű az életük. Köszönetet mondani jöttünk most el a Békés utcai lakásotthon önzetlenül segítő ifjú lakóihoz is – hangsúlyozta Széles Diána alpolgármester. Debrecen erejét mutatja, hogy bármilyen helyzetben vagyunk is, képesek vagyunk egymásért tenni, cselekedni, képesek vagyunk egymásnak valamit adni. – Büszke vagyok arra, hogy ebben a városban ilyen együttműködések alakulnak ki – emelte ki az alpolgármester. 

Komolay Szabolcs, a Békés utcai lakásotthont is magában foglaló egyéni körzet önkormányzati képviselője azt tartotta fontosnak elmondani, hogy 2013-ban változott a szociális törvény, és az új rendelkezés az önkormányzatokra bízta azt, milyen szolgáltatásokat és segítséget nyújtanak a településeiken élőknek. Debrecen önkormányzata akkor úgy döntött, hogy megtartja az addig nyújtott szolgáltatásokat, nagyon komoly összegeket fordítva erre a célra. Ő is hangsúlyozta: ezen túlmenően a város erejét mutatja, hogy vannak olyan vállalkozók, akik akár cégeik nevében, akár magánemberként nagyon komoly felajánlásokat tesznek, kiegészítve ezzel annak a szociális ellátórendszernek a munkáját, melyet az önkormányzat működtet. Enélkül az összefogás nélkül Debrecenben nem létezhetne magas szintű szociális tevékenység.

– Debreceni Karitatív Testület –

az eredeti hír itt elérhető