Egy magyar kórház betegszállítója volt a koronavírus 41 éves áldozata

2020.04.25

A tatabányai Szent Borbála Kórház egyik dolgozója volt az a 41 éves férfi, aki a koronavírus-fertőzés áldozata lett tudta meg az Index.

A kormányzati portál még szűkszavúan csak annyit közölt reggel, hogy a férfi súlyos betegségben szenvedett. Müller Cecília ezt később azzal egészítette még ki, hogy az áldozatnak súlyos bakteriális fertőzése, vérmérgezése és bélgyulladása volt.

Az elhunyt beteghordó felesége az Indexnek megerősítette, hogy férjéről van szó. Elmondta, hogy amint párja produkálta a tüneteket, nem dolgozott, és külön is költöztek. A férfi halálhírét később megerősítette az RTL Híradónak a kórház főigazgatója is. A férfi már hosszabb ideje lélegeztetőgépen volt.

Elkapta a koronavírust a tatabányai kórház 21 dolgozója, egyikük lélegeztető gépen van

A tatabányai Szent Borbála Kórházban jelenleg 21 dolgozó fertőzöttségéről tudnak, egyikük lélegeztetőgépen van. A vírust kilenc beteg is elkapta, az ő állapotuk nem súlyos. A kórház hatvan további munkatársa karanténban van, de az igazgató szerint feladataikat így is el tudja látni a maradék alkalmazott.

az eredeti hír itt elérhető