Egy év után újra hazai pályán a debreceni floorballosok

2021.03.06

Legutóbb 2020. március 7-én lépett Debrecenben pályára tétmérkőzésen a DEAC floorballcsapata, akkor győzelemmel búcsúztak a nézőktől. Szombaton az IBK Cartoon Heroes csapata ellen is a két pont megszerzése a cél, azonban most zárt kapuk mögött.

A Salming OB I újraindult küzdelemsorozatában a debreceniek két héttel ezelőtt megszerezték első győzelmüket az ARES HC elleni összecsapáson, és most is egy korábban elhalasztott mérkőzést pótolnak az IBK Cartoon Heroes csapat ellen. 

Az előjelek tehát jók a szombati meccs előtt, de ahogy a hazaiak kapusa, Dorogi Kristóf elmondta, nem számíthatunk könnyű mérkőzésre: „Közel két hasonló tudású csapat csap össze. Szerintem szoros mérkőzés lesz, de nincs lehetőségünk hibázni: kevés csapat maradt a bajnokságban és ha szeretnénk a dobogón végezni, akkor mindenképpen nyernünk kell!”

A DEAC keretében ezúttal sérülés miatt nem lép pályára Lippai Péter és Fábián Donát, de várhatóan így is 15 mezőnyjátékossal és 2 kapussal fog felállni a hazai csapat, létszámbeli problémák tehát nem lesznek.

Az ellenfél részéről Liebe György nyilatkozott, akik nem feltett kézzel érkeznek a mérkőzésre: “Célkitűzésünk, hogy önmagunk és környezetünk egészségét maximálisan szem előtt tartva tudjunk részt venni a bajnokságban. Ez természetesen nehezen egyeztethető össze eredmény-orientáltsággal, ami persze nem jelenti azt, hogy feltett kézzel lépnénk a pályára, de mindenkinek a saját belátására bíztuk azt, hogy mekkora kockázatot hajlandó vállalni, így bárki távol maradhat, következmények nélkül. Az aktuális bajnokságra úgy tekintünk, hogy mi vagyunk jelenleg azok a sportolók, akik azért küzdenek, hogy ez a nagyszerű sportág túlélje a krízishelyzetet, ami pár év elteltével reméljük, hogy csak egy rossz emlék lesz majd.”

Az örökmérleg és a közelmúlt eredményei is a DEAC mellett szólnak: a mesehősük ellen már 24 alkalommal léptek pályára a debreceniek: 12 debreceni győzelem, 2 döntetlent és 10 vereség a mérleg, a legutóbbi találkozókon pedig rendre a hajdúságiak örülhettek.

A DEAC – IBK Cartoon Heroes mérkőzést szombaton 17:00-tól játsszák a Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnokában, zárt kapuk mögött. A DEAC floorballcsapata élő közvetítést biztosít a garda Youtube csatornáján az érdeklődőknek!

Salming Férfi OB I
Debreceni EAC – IBK Cartoon Heroes
2021. március 6. (szombat), 17:00
Debreceni Egyetem Kecskeméti János Sportcsarnoka

az eredeti hír itt elérhető