Dráma: Majka nem lép fel többet a drogos Curtisszel

2018.08.22

A szegedi SZIN fesztiválon történt a nagy bejelentés.

Majka a Szegedi Ifjúsági Napok fesztiválon előadott koncertjén az első száma után bejelentette, hogy nem dolgozik többet együtt Curtisszel – tudósított az Index munkatársa. Majka állítása szerint azért szakít zenésztársával, mert Curtisnek drogproblémái vannak.

A több évig tartó közös munka óriási sikereket hozott a két előadónak, márciusban közösen adtak nagykoncertet a Budapesten Arénában, a Budapest Parkban pedig jegyeladási rekordot döntöttek.

Curtisnek tavaly már voltak gondjai azzal, hogy ittasan és bedogozva ült a volán mögé. Miután egy balesete során villanyoszlopnak csapódott, szervezetében kokaint találtak.

az eredeti hír itt elérhető