Diszkréten bekúszott Soros György is Papp László akkumulátorgyár-kampányába

2023.02.06

Debrecen polgármestere is megosztotta azt a videót, amit Bohár Dániel, a Megafon embere készített vele a Debrecenben épülő akkumulátorgyárról.

A facebookos kisfilmből ismét megtudhatjuk, hogy Németországban a debrecenihez hasonló (ám – az interjúból ez kimaradt – jóval kisebb kapacitású) CATL-gyár egy igazi mintaprojekt.

Az ellenség továbbra is a “baloldal” – vagyis mindenki, aki az akkugyár ellen van. Továbbá idegen érdekeket képviselők, köztük természetesen – mint több bevágott fotón is látható – a Soros György nevű patás ördög.

Figyeljék 4:45 körül, amikor Papp László arról beszél, hogy szerinte húzódhatnak meg gazdasági érdekek amögött, hogy ellehetetlenítsék ezt a “munkahelyteremtő beruházást”. Ekkor villan fel pár másodpercre Soros György ábrázata.

Természetesen – bár a témához kicsit sem kapcsolódik – az is elhangzik, hogy az ellenzék 4 (!!!) milliárd forintot kapott külföldről a kampányára. A magyar kormány által ellopott (oké, törvényekkel megtámogatva holdudvarukhoz csatornázott) közpénzt viszont sem Bohár, sem Papp nem említi.

az eredeti hír itt elérhető