Debrecenben is elkezdik tesztelni az idősotthonok lakóit

2020.04.15

A gondozottak teljes körű koronavírus-szűrését rendelte el a debreceni idősotthonokban az önkormányzat – jelentette be a cívisváros polgármestere a Pallagi úti idősotthon előtt tartott sajtótájékoztatóján szerdán.

Papp László emlékeztetett arra, hogy Debrecenben az önkormányzat működtetésében két helyen látnak el idősgondozói feladatokat: a Pallagi úti és a Szávay Gyula utcai idősotthonban.

Tekintettel arra, hogy zárt közösségekről, bentlakásos intézményekről van szó, az elmúlt hetekben, már a veszélyhelyzet elrendelése előtt is szigorú intézkedéseket léptettek életbe megelőzés céljával, az idősek és az ott dolgozók egészségének megőrzése érdekében – mondta a polgármester, kiemelve, hogy a kiemelt figyelmet fordítottak a folyamatos orvosi ellátásra és jelenlétre, valamint a fertőtlenítőszerekkel és védőfelszereléssel való ellátásra.

Tisztifőorvos: több vidéki idősotthonban is megjelent a koronavírus

Hozzátette: az intézmények pandémiás tervvel rendelkeznek, az infekciókontrollnak külön felelőse van, a dolgozókat pedig folyamatosan képzik és információval látják el. A járvány időszakában hétvégén is intézményvezetői ellenőrzések zajlanak a biztonságos működés érdekében.

Felsorolása szerint március elején látogatási tilalmat vezettek be a bentlakásos intézményekben élők védelmében, minden bejárathoz fertőtlenítőszeres lábtörlőket helyeztek el, belépéskor a fertőtlenítő kézmosás kötelező, zsiliprendszert alakítottak ki az ápolást-gondozást biztosító munkatársak és külön a központi irányítás munkatársai számára, kötelezővé tették a védőruhák, védőeszközök használatát, a lakók pedig egyszer használatos edényben kapják a konyháról az ételt, az evőeszközeiket, poharukat fertőtlenítik, a szennyest, a hulladékot elkülönítetten kezelik.

Papp László azt mondta, március közepén a Pallagi úti idősotthonban kialakítottak egy izolációs részleget is, hogy szükség esetén legyen lehetőség elhelyezni a fertőző betegeket: a második emeleten külön bejárattal, külön személyzettel és külön egészségügyi eszközökkel létrehozott 50 férőhelyes részlegbe kijelölték a kizárólag ott munkát végző dolgozókat.

A polgármester tájékoztatása szerint múlt csütörtökön koronavírus-fertőzés gyanújával szállítottak el a mentők egy idős gondozottat a Pallagi úti otthonból. A vizsgálatok ugyan később megállapították, hogy nem fertőződött meg, a fenntartó debreceni önkormányzat koronavírusra teljes körű szűrést rendelt el az intézményben. A feladattal az önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet (DAEFI) bízták meg.

A DAEFI a debreceni önkormányzattól ebben az évben 70 millió forint támogatásban részesül egészségügyi feladatok ellátására, a többi között a szűrésre.

Az intézmény ellátottjainak és dolgozóinak – 636 fő – teljes körű szűrése kedden kezdődött meg és jelenleg is tart – közölte Papp László, rámutatva: “a debreceni önkormányzat fenntartja és meghozza az összes olyan intézkedést, amely a bentlakásos idősellátó intézményben élők biztonságát szolgálja”.

az eredeti hír itt elérhető