Debrecenben ellenőrizte a diákok hőmérőzését Németh Szilárd

2020.09.29

Ahogy a koronavírus-járvány első szakaszában rendkívül fontos szerep hárult a Magyar Honvédségre, a második szakaszban is megkerülhetetlen a szerepe a védekezésben – jelentette ki a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kedden Debrecenben.

Németh Szilárd és Ruszin Romulusz humánpolitikáért felelős helyettes államtitkár

a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumban járt, ahol megtekintette a hallgatók testhőmérséklet-mérését.

Az államtitkár közölte: azért látogattak el az intézménybe, hogy megnézzék, egy olyan iskolában, ahol a katonai fegyelemnek nagy szerepe van, miként tudják megoldani az október 1-től kötelező hőmérőzést.

Kratochvill Debrecen
Fotó: MTI/Balázs Attila

Németh Szilárd az iskola épülete előtt katonás rendben, egymástól másfél méter távolságban felsorakozott, szájmaszkot viselő 202 hallgató előtt fontosnak nevezte, hogy üzenni tudjanak mindenkinek:

“egy ilyen intézményben, ahol leendő honvédeket nevelnek, ahol hadapródok sorakoznak fel példás rendben, itt egy közös ellenség, a koronavírus ellen is hatékonyabban, gyorsabban és sokkal szakszerűbben lehet védekezni”.

Hozzátette: a járvány második szakaszában a közösségi terjedést kell megakadályozni, és ez épp az iskolákat érinti.
Az államtitkár emlékeztetett arra, az operatív törzs a kormány javaslatára olyan döntést hozott, hogy októbertől a közösségi védekezésben használni kell a testhőmérséklet-mérést, mivel ez az egyik olyan jel, ami arra utal, hogy valaki megfertőződött a koronavírussal.

Ennek a gyakorlását láttuk itt: 202 hallgató, rendkívül szervezetten, az iskola négy bejáratán át három és fél perc alatt bejutott az épületbe – jelezte Németh Szilárd, példamutatónak nevezve a tapasztaltakat.

Lázmérés, Kratochvill Debrecen
Fotó: MTI/Balázs Attila

Ezzel összefüggésben azt mondta, a magyar emberek mindig számíthatnak a Magyar Honvédségre, miként a honvédhallgatókra is. Felidézte, a védekezés első szakaszának leküzdésében ott voltak a katonák az idősotthonok fertőtlenítésénél, a határvédelemben, a járőrözésben, kiemelte a kórházparancsnoki rendszert és a létfontosságú vállalatok élén végzett munkájukat, majd hozzátette: most, a védekezés második szakaszában ugyanilyen megkerülhetetlen a honvédség.

A kedd reggeli rendezvénnyel azt szerették volna üzenni, mennyire nagy szükség van a leendő katonákat nevelő intézményekre

– mondta a helyszínen az MTI tudósítójának Németh Szilárd.

Felidézte, hogy korábban csaknem húsz ilyen intézménye volt az országnak, az utolsó katonai kollégiumot 2007-ben zárták be. “A szocialista-liberális kormányok, a Gyurcsány-Vadai érában mindet megszüntették” – tette hozzá.

Az államtitkár közölte: eddig egyet, a debreceni Kratochvil honvédközépiskolát tudták visszaállítani, de abban gondolkodnak, hogy Hódmezővásárhelyen, Gyulán, Budapesten, Székesfehérváron és más katonahagyományokkal rendelkező városokban, ahol volt honvédkollégium és -középiskola, újra megnyitják azokat. 2030-ig több mint tíz ilyen iskolát terveznek megnyitni – jelezte Németh Szilárd.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető