Debrecenbe jön a Richter Egészségváros

2020.08.18

Augusztus 22-én a debreceni II. János Pál pápa tér ad otthont az idei első Richter Egészségvárosnak. Az egészségtudatosságot és a betegségmegelőzést népszerűsítő rendezvénysorozat lehetőséget biztosít arra, hogy ingyen, előzetes időpont egyeztetésenélkül vegyenek részt a helyi lakosok egészségügyi szűréseken, tanácsadásokon.

A részvétellel ugyanakkor nemcsak a saját egészségükért tehetnek a rendezvényre látogatók, de a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet is támogathatják. Hiszen minden szűrésért, tanácsadásért, meghallgatott előadásért 300 forint értékű adományponttal bővül a Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott kétmillió forintos alapadomány. A lakosság aktivitásán múlik, sikerül-e elérni a nap végén a kitűzött adománycélt: a defibrillátor és gyermekfogászati szék beszerzését.

A szervezők több mint 30 sátorban ingyenes szűrésekkel, egészségügyi tanácsadásokkal és
ismeretterjesztő előadásokkal várják a fiatalokat, felnőtteket és időseket egyaránt. „Felelős
magyar gyógyszergyártóként a Richter Gedeon Nyrt. számára kiemelten fontos a társadalmi
szerepvállalás, a magyar egészségügy támogatása. Ennek szellemiségében indítottuk útjára
2009-ben a Richter Egészségvárost, melynek Debrecen lesz augusztus 22-én a 76. állomása.

A programsorozat minden alkalommal bizonyítja, hogy hiánypótló szerepe van az egészségtudatosságra nevelésben, és a helyi egészségügyi intézmények támogatásában.

Ezt támasztja alá, hogy az elmúlt években 186 ezren vettek részt az ingyenes szűréseken,
tanácsadásokon, melynek köszönhetően az eddig részt vevő 75 egészségügyi intézmény
összesen több mint 378 millió forint támogatást kapott vállalatunktól” – nyilatkozta Beke
Zsuzsa, a Richter Gedeon Nyrt. PR és kormányzati kapcsolatok vezetője.

„A Richter Egészségváros évek óta megszervezett programként egy hatalmas missziót vállalt a
tudatos egészségnevelés terén, nagyban szolgálva az emberek egészségének megőrzését,
hiszen az egészséget egy pozitív élményhez kapcsolva azt a tudatot erősíti, hogy a betegségtől
nem félni, hanem megelőzni kell.  Számos programelem biztosítja azt a jó hangulatot, melynek
segítségével vonzza a lakosokat a programon való részvételre. Bízunk benne, hogy a nap
végén teljesül majd a célunk. A debreceni felnőtt háziorvosi ügyelet részére defibrillátor
készüléket, valamint a gyermekfogászat korszerűsítésén belül új fogászati szék vásárlását
tervezzük” – fejtette ki Dr. Papp Csaba, a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet
igazgatója, aki egyben a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata Egészségügyi és
Szociális Bizottságának alelnöke, önkormányzati képviselő.

Ingyenes szűrések és tanácsadások

A szűrések, tanácsadások és előadások mellett ingyenesen elérhető számtalan szűrés – mint
például, prosztataszűrés (PSA), csontritkulásszűrés, koleszterinszint- és vérnyomásmérés, szív-
és érrendszeri kockázatokhoz kapcsolódó felmérés, érszűkület-vizsgálat, neuropátia szűrés
cukorbetegeknek. Valamint minden korosztály számára fontos egészségügyi tanácsadások
vehetők igénybe nőgyógyászati témákban (fogamzásgátlás, változókor, kismama-tanácsadás,
meddőség, mell-önvizsgálat), memóriazavarok, szorongás, depresszióval kapcsolatos
kérdésekben, vagy akár gyógyszerészeti témákban is.

A gyógytorna sátorban az óránként induló foglalkozások mellett egész napos tanácsadással segítenek a szakemberek. Idén két új elemmel is bővül a szűrések és tanácsadások sora. A 60 év feletti korosztály
védelmében indította el Dr. Hegyi Péter vezetésével a PTE Transzlációs Medicina Központja, a
Transzlációs Medicina Alapítvány és a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet a
PROAKTÍV-19 programot. A Proaktív-19 program célja, hogy életmódbeli tanácsok nyomán
minimalizálni lehessen a fertőzés egészségkárosító hatását a 60 év feletti korosztály esetében.
Fontos megemlíteni, hogy a programban való részvétellel a járványtól függetlenül egy általános
egészségi állapot javulást is el lehet érni, tehát a résztvevők mindenképpen profitálnak a
regisztrációval.

Ezen kívül külön tanácsadással készülnek a szívelégtelenségben szenvedőknek. A szív- és
érrendszeri problémákkal küzdők számára kiemelten fontos, hogy hiteles és megbízható
forrásból értesüljenek azokról az információkról, melyek akár az életüket is megmenthetik. A
szívelégtelenség tanácsadáson hasznos és a mindennapokba is könnyedén beépíthető
életmódtanácsokkal várják az érdeklődőket.

„A program pozitívumaként még feltétlenül kiemelendő, hogy a szűrések, tanácsadások a helyi
egészségügyi intézetek szakembereivel valósul meg, így a lakosok a vizsgálatok során, a
tanácsadásokon folytatott személyes beszélgetésekben, az előadások által megismerhetik az
intézmények szakembereit is” – tette hozzá Beke Zsuzsa.

Tartalmas egészségprogramok mindenkinek

Az Agora sátorban egész nap izgalmas előadásokat hallgathatnak az oda látogatók: Szily Nóra
közismert pszichológus szakember a Richter Anna díjas Baji Anikóval a stroke utáni
felépülésről, a stroke felismeréséről, illetve arról beszélget, hogy mit élhet át az, akit stroke
gyanújával szállítanak a sürgősségi orvosi ügyeletre. Jaksity Kata műsorvezető, aki a civil
társadalomban is fontos kezdeményezések elindítója tabuk nélkül beszélget majd a nőket érintő
egészségügyi problémákról. Katus Attila aerobik világbajnok, a Richter Egészségváros védnöke
étkezési-, életmód- és mozgástippekkel várja az érdeklődőket.
A Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet szakemberei sokszínű előadásokkal
várják a helyszínre látogatókat. Olyan témákat boncolgatnak, melyek hasznos információval
szolgálnak az egészségtudatos mindennapokhoz és a preventív szemlélet kialakításához. Szó
lesz többek között a csontritkulás megelőzéséről és kezeléséről, a memória működéséről,
illetve a lelki egészség fontosságáról is.

Online pontgyűjtés az élőben közvetített előadások követőinek

Idén először az Egészségváros előadásainak többsége online, a Richter Egészségváros
hivatalos eseményében is követhető lesz, hogy azok is részt vehessenek a rendezvényen, akik
személyesen nem tudnak kilátogatni a II. János Pál pápa térre. Az online aktivitás pedig
ugyanúgy értékes forintokat ér a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetnek. A
lakosok ugyanis akárcsak a szűréseken és a tanácsadásokon való részvétellel, úgy az online
közvetítésekhez, fűződő aktivitásaikkal (kedvelés, hozzászólás, megosztás) is növelhetik a
Richter Gedeon Nyrt. által felajánlott 2.000.000 forintos alapadományt. Az online közvetítés
további részletei, valamint műsorterve a rendezvény hivatalos Facebook-eseményében érhető
majd el.

Vigyázzunk egymásra a Richter Egészségvároson is!

A Richter Egészségváros programokon a különböző szűrések, tanácsadások és előadások az
egészségtudatosságra, a rendszeres ellenőrzések és szűrések fontosságára, a megelőzésre
helyezik a hangsúlyt. A járványhelyzetre való tekintettel a megelőzés témája új elemekkel
egészül ki, hiszen a célunk az, hogy mindenki biztonságban legyen a rendezvényeken.
Ennek érdekében egyszerre legfeljebb 500 fő vehet részt az eseményen, az Egészségváros
számos pontján kéz- és felületfertőtlenítőket helyezünk ki, illetve javasoljuk a 1,5 m távolság
tartását a nem egy háztartásban élők számára – ennek betartását tájékoztató táblákkal segítjük.
A szűréseket, tanácsadásokat végzők, valamint a helyszíni segítők számára kötelező a maszk
használata, a lakosoknak pedig a szűrések, tanácsadások és előadások során lesz kötelező a
maszk viselése.

az eredeti hír itt elérhető