DEAC – Dunai Krokodilok – jön a bronzcsata második felvonása

2019.04.05

A 2018/2019-es bajnoki évad utolsó hazai tétmérkőzésére vár a DEAC floorballosaira. Ahhoz, hogy ne ez legyen az idény utolsó mérkőzése, nyerniük kell az egyetemistáknak: a bronzéremért vívott két győzelemig tartó párharc első randevúján a Dunai Krokodilok hosszabbításban diadalmaskodtak, így amennyiben komolyan a bronzéremt szeretnék elérni a srácok, ahhoz most mindenképpen le kell győzni a krokodilokat!

A képlet tehát egyszerű: a debreceniek győzelemre törően lépnek pályára, hogy legyen még egy mindent eldöntő, harmadik mérkőzés. A múlt heti szoros vereséget kissé nehéz volt megemészteni, ám az edzések segítettek a búfelejtésben. A keret többsége ezúttal is bevetésre készen van, ami viszont problémát okozhat, hogy Burai Péter komoly betegséggel bajlódik, az ő pótlására mindenképpen ki kell majd találni valamit. A debreceniek védője, Lánczi András így vezette fel a mérkőzést: „Az elmúlt mérkőzés is kellően izgalmas volt, így már ez önmagában jó ajánlólevél. Ráadásul ez lesz az utolsó hazai tétmérkőzésünk a 2018/2019-es évadban: legközelebb élvonalbeli mérkőzést szeptemberben fogunk játszani. Végezetül: aki szereti azt látni, hogy két csapat szó szerint meghal a pályán és értékeli ezt a mentalitást, az mindenképpen jól szórakozhat. Mindent meg fogunk tenni érte, hogy legyen harmadik mérkőzésünk. De nem szabad elveszítenünk a fókuszunkat: most csak a szombati találkozóra kell fókuszálnunk!

A Dunai Krokodilok mentális erejét mutatja, hogy az első mérkőzésen háromgólos hátrányból is felálltak a találkozó hajrájában. Az érdiek nem akarnak semmit se a véletlenre bízni, ezúttal is győztesen szeretnék elhagyni a pályát. A hüllők játékosa, Hollósi Richárd a következőket nyilatkozta. „Régen is minidg igazi rangadónak szamitott a Kroki-Debrecen párharc és jó látni, hogy újra ki-ki meccset játszunk egymással. Tökéletes ebéd utáni programnak számit, tele izgalommal. A csapattal azon leszünk, hogy elhozzuk a bronzot most hetvégén, ami nagyon nehéz lesz. Tudjuk mennyire szeretné a 3. helyet a DEAC, fejben most jobban ott kell lennünk, mint legutóbb, ha nem szeretnénk még egy meccset.”

Mindkét csapat kellő komolysággal vetette bele magát a héten is az edzésekbe, így ezúttal is kiélezett csata várható. A két gárda múltja – ahogy az fentebb is szóba került – és jelene is garantálja, hogy jó mérkőzés vár a felekre, no meg a kilátogató szurkolókra. A debreceniek 2010. óta űzik a krokodilok skalpját, reméljük ezúttal sikerül legyűrni a hüllőket!

A találkozóra szombat délután 13:30-tól kerül sor a DESOK Sportcsarnokban, ahova a belépés ezúttal is díjtalan lesz. A mérkőzés szünetében ezúttal is lesz ügyességi verseny, amely során DEAC-os relikviákkal gazdagodhatnak a bátor jelentkezők.

Salming Férfi OB I, a bronzéremért, 2. mérkőzés
DEAC – Dunai Krokodilok
2019. április 6. (szombat), 13:30
Debrecen, DESOK Sportcsarnok

Facebook

az eredeti hír itt elérhető