Csuti korábban közösen gyakorolta Edinával a “szakítós dalt” – Nem tudta, hogy róla szól

2022.01.26

Szegény Csuti nem tudta, hogy róla szól Kulcsár Edina “Egyetlen szó” című dala. Még segített is neki gyakorolni.

Kulcsár Edina dala, amiben Csutival kapcsolatos érzéseit fogalmazta meg új szerelmével, G.w.M-mel, csak úgy hasít: hétfőn került fel a YouTube-ra, és már több mint 1 millió megtekintésnél jár, igaz, nem nyerte el mindenki tetszését.

Kiderült, Csuti nem lepte meg a dal, ismerte annak szövegét, ugyanis ő maga is gyakorolta azt Edinával együtt korábban.

A dalon én már réges-régen túl vagyok, hiszen ott voltam a születésénél. Mi több, együtt énekeltük Edinával, csak éppen azt nem tudtam, hogy rólam szól

– nyilatkozta az elhagyott férj a Borsnak. A lap azt is megírta, nem ez az első eset, hogy Kulcsár Edina dalban szakít párjával: megtette ezt már korábban is. 2015 év végén szakított párjával, a következő év elején pedig már Csutit mutatta be élete szerelmeként, ahogyan most G.w.M-mel is tesz. Két évvel később pedig megjelent egy Búcsúzz el című dal, melyben Kulcsár Edina énekel, a dal sorai pedig egykori párjához, Mátéhoz szólnak. A klipben egyébként Csuti is szerepel.

Ha valaki már megunta az Egyetlen szó-t, itt meghallgathatja a Búcsúzz el-t:

az eredeti hír itt elérhető