Civilek: Legyen ingyenes a debreceni tömegközlekedés a közfeladatot ellátó személyeknek!

2020.03.28

Több debreceni polgár javaslata alapján ingyenes tömegközlekedés bevezetését szorgalmazza a Civil Fórum Debrecen Egyesület.

Mint írják, azoknak biztosítanák a kedvezményt, akik közfeladatot látnak el, a tűzvonalban harcolnak és életben tartják a várost.

avasolt személyek döntő többsége rendelkezik a munkáltatójuk  által kiadott igazolvánnyal, akik nem, ők kaphatnak a munkahelyükről igazolást, ezzel tanúsítva az ellenőröknek a jogosultságukat.

A  Civil Fórum Debrecen Egyesület tisztában van vele, hogy a DKV Zrt is nehéz helyzetbe került, jelentős bevételkiesést okoz a vészhelyzet, de úgy gondoljuk, hogy ettől fontosabb a városunk biztonságos, egészséges működtetése.

Tisztelettel kérjük Polgármester urat, hogy javaslatunkat fontolja meg és egyetértése esetén a rendelet módosításával szabályozza ezt a kérdést

– olvasható a közleményben.

Az operatív törzs ma bejelentette, hogy a helyközi közlekedés mostantól ingyenes az egészségügyi dolgozók részére:

Ingyen utazhatnak az egészségügyi dolgozók a helyközi közlekedésben

az eredeti hír itt elérhető