Debrecen Hotels

A magyar lányok szépsége határtalan – egy debreceni fejére helyezték a koronát

  2018 aug 30 / #debrecen

Minden évben több mint tíz szépségversenyt rendeznek az országban. Ezekre több száz lány jelentkezik, vágyakozva arra, hogy ő legyen mind közül a legszebb, és képviselje Magyarországot egy világversenyen. A 22 éves cívisvárosi Muszka Grétának teljesült az álma, és egy éven keresztül magáénak tudhatja a Magyarok Világszépe királynői címét.


Alvó embertől lopott telefont egy debreceni férfi

  2018 aug 30 / #debrecen

A rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták a debreceni férfit. Egy férfi tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy 2018. augusztus 25-én éjszaka Debrecenben szórakozott barátaival, majd elaludt egy az utcán lévő asztalnál, és amikor felébredt észrevette, hogy eltűnt a telefonja. A rendőrök a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit 2018. augusztus 29-én elfogtak […]


Körözött nőt fogtak a határon

  2018 aug 30 / #debrecen

Az ártándi rendőrök elfogták a román nőt. Ártánd Közúti Határátkelőhelyen 2018. augusztus 29-én 2 óra 30 perc körül egy autóbusz utasaként belépésre jelentkezett egy román állampolgár. A rendőrök ellenőrizték a nő adatait, amely során megállapították, hogy vele szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetése miatt elfogatóparancsot adott ki. A biharkeresztesi rendőrök […]


20 filmes érdekesség, amiről a rajongók sem biztos, hogy tudnak

  2018 aug 30 / #debrecen

Kedvenc filmjeink és sorozataink kulisszái mögött rengeteg esemény történik, ám ezek közül nem mindegyik marad titokban. A BrightSide összeállítása olyan izgalmas tényekre mutat rá, amik még a most következő mozik legelvakultabb rajongóit is meglepik.


Az e-személyi tudja azt is, hogy vész esetén kit kell értesíteni

  2018 aug 30 / #debrecen

Gondolni kell arra is, ha esetleg baj történik velünk. Cikkünkből kiderült, jó, ha tartunk egy papírlapot irataink mellett, rajta a legfontosabb egészség- ügyi adatainkkal és az értesítendő személyek elérhetőségével.