Kútba zuhant egy idős nő Létavértesen, mentők és tűzoltók is rohantak a helyszínre

2022.11.14

Karambol a 35-ösön, Hajdúböszörmény és Debrecen között

2022.11.14

Ronaldo szerint elárulták a Manchester Unitednél

2022.11.14
Cristiano Ronaldo úgy érzi, hogy "elárulták" őt a Manchester Unitednél - a 37 éves sztárlabdarúgó ezt egy televíziós interjúban jelentette ki.

az eredeti hír itt elérhető


Árpa Attila nem híve a Tindernek

2022.11.14

Ma debütál a TV2-n Árpa Attila, mint A Nagy Ő. A műsor előtt elárulta, mit gondol a párkeresésről.

A színész a Borsnak mondta el, hogy miért is döntött úgy, hogy az igaz szerelmet a televízióban keresi meg.

Nem vagyok híve annak, hogy jobbra-balra húzogassuk egymást Tinderen. Egyáltalán nem randizom sokat. A szerelem általában váratlanul jön, miért éppen ebben a műsorban ne találhatnám meg ebben a mai őrült világban

– nyilatkozta vidáman Árpa Attila, aki ha kiszemel valakit, azt meg is akarja szerezni magának. Ha megakad a szeme egy nőn, hódításba és udvarlásba kezd. Hiába hiszik róla azt, hogy rosszfiú, aki falja a nőket, az egyéjszakás kalandokban alapvetően nem hisz, hiszen szerinte nem kell abbahagyni az élvezeteket egy éjszaka után.

Tulajdonképpen volt egyszer, hogy egyéjszakásnak szántam egy nővel, amiből kicsit több éjszaka, egy házasság lett

– mesélte nevetve a lapnak, majd elmondta, magáról úgy tartja, nagyon sok nőnek biztosan nem lenne az igazi, ha tudnák, hogy milyen ő valójában. Nem állítja, hogy bárki kibírná vele hosszú távon, ezért fontos, hogy kompatibilisek legyenek leendő szerelmével, mert úgy véli, ha az megvan, a többi már nem számít.

az eredeti hír itt elérhető


Végzetes lenne Európának, ha Brüsszel kilencedik szankciós csomagját is elfogadnák

2022.11.14
Már az újabb szankciók hírére is megint emelkedni kezdett az energia ára.

az eredeti hír itt elérhető


Eltűnt egy hatéves kislány egy Pér melletti tanyáról: kétségbeesetten keresik Zorát

2022.11.14
Az egész éjjel tartó sikertelen kutatás után hétfőn reggel tovább keresik a hatéves T. Zorát, aki egy Pér és Töltéstava közötti tanyáról tűnt el vasárnap délután. Kutyák, drónok, rengeteg civil segíti a rendőrség és a katasztrófavédelem munkáját.

az eredeti hír itt elérhető


Új Cívis InterRégió vonatokat hoz Debrecenbe a MÁV most bejelentett változáscsomagja

2022.11.14
A Debrecen és Budapest közötti vonatok üzemideje is bővül.

az eredeti hír itt elérhető


Annyi rendőrségi ügy volt hétvégén a megyei határátkelőkön, hogy egy krimisorozatot is fel lehetne rájuk fűzni

2022.11.14
Túlsúlyos sofőröket is lekapcsoltak, többek között.

az eredeti hír itt elérhető


Bikinire vetkőzött lányokkal ünnepli születésnapját Horváth Éva

2022.11.14

Az egykori szépségkirálynő Balin él, ott ünnepli 44. születésnapját is, ahová most meghívta magyarországi barátnőit is.

Így esett meg, hogy különösen forró képet posztolhatott a közösségi oldalára Évi. A fotón Dér Heni, Szabó Dóri és Marton Adrienn társaságában, bikiniben lazul a medenceparton – vette észre a Bors.

A szemet gyönyörködtető fotó nem maradt gratuláció nélkül. Éva követői megdicsérték a csinos lánycsapatot, és egyértelműen kiemelték kommentjeikben, hogy a volt szépségkirálynő a legszebb. Horváth Éva alakja még mindig tökéletes és simán letagadhat jó néhány évet a korából.

Csajok a buliban

– írta vidám, irigylésre méltó fotójához Horváth Éva.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Horváth Éva (@evahorvathofficial) által megosztott bejegyzés

az eredeti hír itt elérhető


Brüsszelbe utazott Szijjártó Péter

2022.11.14
„A cél ma földrajzilag Brüsszel, tartalmilag pedig az, hogy ne születhessenek a háborút eszkaláló, az európai energiaellátást pedig további veszélybe sodró ésszerűtlen döntések” – írta közösségi oldalán a külügyminiszter hétfő reggel.

az eredeti hír itt elérhető


Majka megirigyelte Köllő Babett mellbimbó villantását

2022.11.14

Ezúttal sem volt hiány izgalmakból a Sztárban sztár leszek!-ben, ahol a zsűritagok minden eddiginél extrémebb ruhákat viseltek.

A versenyzők ezúttal is remekeltek, a nézőket azonban még ettől is jobban lázba hozta az, ami a zsűritagok között történt. Tóth Gabi és Köllő Babett is igen különleges ruhákat és kiegészítőket viseltek, Gabi feje például úgy nézett ki, mintha aranyszínű spagettit öntöttek volna rá. De Babett ruhája még izgalmasabb volt: hátán aranyszínű tollakat, mellei körül pedig szűk, halvány színű pánt nélküli felsőt viselt, ami a mellbimbóinál arany gombot kapott.

A Babett mellbimbóit hangsúlyozó ruhadarabot Majoros Péter Majka és Pápai Joci is irigyelte: előbbi elővett egy ollót, majd úgy szabta át a saját felsőjét is, hogy a mellbimbói kikandikáljanak – írja a Blikk. Ezzel a nem mindennapi jelenettel indult a vasárnapi adás.

Fotó: tv2play.hu

az eredeti hír itt elérhető


Debrecen is hozzá tud járulni Ukrajna újjáépítéséhez

2022.11.14
Papp László polgármester egy kárpátaljai konferencián beszélt a város gazdaságfejlesztési stratégiájáról.

az eredeti hír itt elérhető


A képviselőket is karon ragadták a mozgalmas születésnapi bulin Debrecenben

2022.11.14

Első születésnapját ünnepelte a Mozdulj, Debrecen! mozgalom. A remek hangulatban zajlott ünnepi napra ajándékokkal, zenés és táncos programokkal készültek a mozgalom tagjainak, résztvevőknek. A debreceniek egészségének megóvásáért indult program indulása óta több mint 17000 embert mozgatott meg városszerte, és több mint 800 rendezvényen – tette közzé Papp Csaba képviselő, a program főszervezője.

A mozgalomban 17 ezer debreceni mozgott kedden és csütörtökön, majdnem 2 ezer lakoson végeztünk komplex szűrést. A legfontosabb mégis az, hogy igazi közösségé formálódtak a résztvevők – írja közösségi oldalán Széles Diána alpolgármester.

Nagyon sok lelkes ember összefogásának eredménye a Gondoskodó város program sikere, nehéz lenne valamennyi közreműködő nevét felsorolni. Néhányukat mégis ki kell emelnünk, mert az ő fáradhatatlan munkájuk, határtalan jókedvük és hitük a mozgás testi, lelki pozitív hatásában kiemelkedő, és az egész csapat számára inspiráló.

A programsorozat beltéri gerinctornával vette kezdetét, majd kültéri frissítő tornával, körtánccal és zumbával folytatódott – írja közüsségi oldalán Orosz Aurélia, akit szintén táncba vittek vasárnap.

 

 

Egy éve mozog együtt Debrecen – íme a vasárnapi születésnapi program

 

az eredeti hír itt elérhető


Marics Peti próbál segíteni Tóth Andinak

2022.11.14

Az énekesnő szomszédai állítják: Marics Peti hetente többször is Andinál jár és próbálja őt talpra állítani.

Nagyjából két héttel ezelőtt robbant a hír: egy énekesnőre bedrogozva, karján sérülésekkel talát rá a rendőrség. A pletykák szerint Tóth Andiról van szó, aki azóta nem erősítette meg a hírt, de nem is cáfolta, így a gyanú továbbra is fennáll. Az énekesnő nincs jól lelkileg, legutóbbi posztjában pedig azt is elmondta, egy időre visszavonul, mert elfáradt abban, hogy ennyien bántják őt.

Párja, Marics Peti azonban úgy tűnik, a szakításukról szóló pletykák ellenére kitart mellette és próbál segíteni neki. Ezt Andi egyik szomszédja is megerősítette a Blikknek.

Andi sosem ápolt szoros viszonyt a szomszédaival, de az elmúlt hetekben még inkább magába fordult és elzár mindenkitől. Peti amennyit csak tud vele van, hetente többször látjuk itt, próbálja őt kirángatni ebből az állapotból

– mesélte a lapnak egy szomszéd, aki a többi lakóval együtt nagyon bízik abban, hogy a fiatal énekesnek sikerül megmentenie Andit, aki egyelőre még nem tudja, merre tovább.

Fotó: Instagram/tothandi.andee

az eredeti hír itt elérhető


Magára tetováltatta Kulcsár Edina arcképét G.w.M

2022.11.14

Egy közös tetoválása már van a szerelmeseknek: egymás neveit viselik a csuklóikon, de ez G.w.M-nek nem volt elég és a hátára tetováltatta Edina arcképét is.

A rapper úgy érzi, a volt szépségkirálynőben megtalálta élete párját, amit most nem akármilyen gesztussal is a világ tudtára hozott. G.w.M egy fotót osztott meg közösségi oldalán, melyen az látható, ahogy meztelen felsőtesttel Edina kerekedő hasát puszilja. A hátán egyből kiszúrni a különleges tetoválást.

A rapper a Blikknek mesélte el, hogy nagyon szereti a tetoválásokat, és mindegyik, amelyiket viseli, komoly jelentőséggel bír.

Ami nekem fontos és mérvadó, az rajtam van. Nem volt kérdés, hogy a szerelmemet is szeretném megörökíteni valahogy. Edina nevét már a bőrömön viselem, de szerettem volna az arcképét is magamon tudni, ezzel is bizonyítva azt, hogy ő örökre az életem része, akivel az idők végezetéig együtt akarok lenni. Ezek után mindig velem lesz

– mondta G.w.M.

Edinát nagyon meglepte a tetoválás. Bár már régóta mondogatta neki a párja, hogy meg fogja csináltatni, de nem vette őt komolyan. Amikor viszont tényleg valóra váltotta a tervét és megmutatta a tetoválást neki, szóhoz sem jutott.

Nagyon meghatódtam, könnybe is lábadt a szemem. Tudtam, hogy mindennél jobban szeret, de ezzel a gesztussal még biztosabb vagyok az érzéseiben

– mondta Edina, aki úgy érzi, Nem is kívánhatna G.w.M-nél jobb társat. A rapper mindent megad neki, amire vágyik, sőt, még annál is sokkal többet.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

⚜G.w.M⚜ (@gwmmusic) által megosztott bejegyzés

az eredeti hír itt elérhető