Csak döntetlenre futotta a magyar férfi kézilabda-válogatottnak Argentína ellen

2019.01.12

A magyar férfi kézilabda-válogatott meglepetésre 25-25-ös döntetlent játszott Argentínával a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének első fordulójában, pénteken Koppenhágában.

A két együttes negyedik alkalommal találkozott egymással, három magyar siker után ez volt az első döntetlen.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, D csoport:

Magyarország-Argentína 25-25 (13-10)

Koppenhága, néző, v.: López, Sabroso (spanyolok)

lövések/gólok: 39/25, illetve 44/25

gólok hétméteresből: 5/6, illetve 1/1

kiállítások: 8, illetve 6 perc

Magyarország:

————

Mikler – Hornyák, Bodó 1, Bánhidi 4, Lékai 6, Balogh Zs. 11, Bóka, cserék: Ilyés, Ligetvári, Sipos, Jamali 2, Ancsin, Juhász, Nagy L. 1, szövetségi kapitányok: Csoknyai István, Vladan Matics

A 12 500 fős befogadóképességű Royal Arena lelátójának teljes felső karéját lezárták, ennek ellenére rendkívül foghíjasak voltak a szektorok és a szokatlanul hangulattalan meccsen időnként még a játékosok, edzők szavait is lehetett érteni.

A magyar csapat remek védekezéssel, Mikler Roland négy védéssel, Balogh Zsolt pedig három góllal kezdte a találkozót, amelynek 11. percében Manolo Cadenas argentin szövetségi kapitány időt kért, mert válogatottja egyszer sem volt eredményes (5-0).

A három kiváló játékosát sérülés miatt nélkülöző dél-amerikai kontinensbajnok Lucas Moscariello három találatával felzárkózott (6-4), majd Matias Schulz kapus védéseire alapozva tartotta a szoros állást. Ebben az időszakban a magyar védekezés nem volt hatékony, a támadások lassan folytak, ezt a gyorsan játszó ellenfél gyakran kihasználta, a szünetben – Balogh Zsolt eredményessége miatt – mégis háromgólos hátrányban volt (13-10).

A második felvonás elején ismét egy gólra csökkentette hátrányát Argentína, ekkor – a meccs során először – pályára lépett Nagy László, és rögtön be is talált. A nyitott védekezéssel nem tudtak mit kezdeni a magyarok, így első alkalommal hátrányba kerültek (15-16). Federico Fernández találatai után, tíz perccel a vége előtt Bánhidi Bence góljával ismét a magyar csapat vezetett (22-21), ám a mozgékony dél-amerikaiak újra fordítottak.

A hajrában is rendkívül pontatlanul játszó magyarok ötven másodperccel a végső dudaszó előtt egyenlítettek Lékai révén, majd Mikler Roland védeni tudott, Csoknyai István szövetségi kapitány pedig időt kért, amikor már csak 13 másodperc volt hátra. Az utolsó támadásnak is egy eladott labda vetett véget, így nem nyílt esély a győzelem megszerzésére.

Az argentinok legeredményesebb játékosa Pablo Simonet volt, aki 12 lövésből hatszor talált a kapuba, míg Manuel Crivelli öt gólt dobott. Mikler Roland 39 lövésből 15-öt védett.

A magyar válogatott a D csoportban vasárnap Angolával, hétfőn Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három lép tovább.

A torna győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek pedig részt vehetnek a jövő tavasszal sorra kerülő selejtezőtornákon.

(MTI)

az eredeti hír itt elérhető


Három helyszínen is várják a tűzoltói hivatás iránt érdeklődőket Hajdú-Biharban

2019.01.12

Megújult a toborzás, idén több időpontban és több helyszínen van lehetőség jelentkezni tűzoltónak Hajdú-Bihar megyében. A szeptemberi beiskolázás érdekében minden tavasszal várja a jelentkezőket a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság. 2019-ben rendhagyó módon Debrecen mellett Püspökladányban és Hajdúnánáson is várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akikben megérett az elhatározás a tűzoltó hivatás iránt. A beosztás betöltésének feltételei között szerepel, hogy a jelentkező legyen nagykorú, büntetlen előéletű magyar állampolgár és rendelkezzem érettségi bizonyítvánnyal. Előnyt jelenthet a rendvédelmi, honvédelmi tapasztalat és a “C” típusú gépjárművezetői engedély.

A jelentkezés második szakaszában részt kell venni egészségügyi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálatokon is, amelyek sikeres elvégzése egy újabb lépéssel közelebb viheti a jelentkezőt a tűzoltói hivatáshoz.

“Légy te is tűzoltó!”

Jelentkezés módja:

Az érdeklődők személyesen az alábbi időpontokban kaphatnak tájékoztatást a felvételi eljárásról:

•       2019. január 15-én (kedd) 14.30 és 15:30 óra között
•       2019. január 24-én (csütörtök) 08.00 és 09.00 óra között
•       2019. január 30-án (szerdán) 14.30 és 15:30 óra között
•       2019. február 8-án (péntek) 08.00 és 09.00 óra között
•       2019. február 11-én (hétfő) 14.30 és 15:30 óra között
•       2019. február 20-án (szerda) 08.00 és 09.00 óra között
•       2019. február 28-án (csütörtök) 14.30 és 15:30 óra között
•       2019. március 5-én (kedd) 08.00 és 09.00 óra között
•       2019. március 11-én (hétfő) 14.30 és 15:30 óra között

Tájékoztatás helyszínei:

4027 Debrecen, Böszörményi út 46-56.,   Debreceni Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
4080 Hajdúnánás, Bocskai út 25.,        Hajdúnánási Hivatásos Tűzoltóparancsnokság
4150 Püspökladány, Kossuth út 10.,      Püspökladányi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság

Mindezen túl folyamatosan várják a jelentkezők önéletrajzait, kérdéseit a hajdu.human@katved.gov.hu email címre.

az eredeti hír itt elérhető


Saját lányát erőszakolta meg egy férfi az esküvőjén

2019.01.12

Mindketten sokkal többet ittak a kelleténél.

Egy ötvenéves dán férfi meghívta az esküvőjére az első házasságából született lányát, majd az események nem várt fordulatot vettek.

A 20 éves lány ugyanis úgy berúgott, hogy a saját lábán sem bírt megállni. A vendégek úgy döntöttek, lefektetik a hitvesi ágyba. Csakhogy, idővel megérkezett az ifjú pár is – a lány apja és az új feleség.

Az apa feje néhány órával később tisztulni kezdett, lányát viszont összekeverte újdonsült hitvesével, és minden áron szeretkezni akart vele.

A szerencsétlen lány hiába kérte apját, hogy hagyja abba, és eressze őt el, az csak erőltette a dolgot. Az rejtély, hogy az ágy másik végén fekvő feleség miért nem ébredt fel minderre.

A húszéves lány nemi erőszakkal vádolja most apját, aki tagadja, hogy mindez megtörtént volna, állítsa szerint semmire sem emlékszik azután, hogy lefeküdt volna aludni

– idézi a cikket a Bors.

A bíróság két év börtönbüntetésre ítélte az apát.

az eredeti hír itt elérhető


Készpénzkímélő digitális megoldások használatára ösztönzik a debrecenieket

2019.01.12

Három területen működik együtt Debrecen a világelső MasterCard-dal a készpénzkímélő digitális megoldások népszerűsítése érdekében. Mindhárom szolgáltatás: a DKV e-jegye, a DV Parking új parkolási rendszere és a DIM online fizetési lehetősége sikert ért el.

A világ legfejlettebb régióiban és Debrecenben is egyre nagyobb teret hódítanak a Smart City megoldások, amelyek segítségével a városok hatékonyan integrálják és alkalmazzák a legújabb technológiákat.

2018 októberétől hónapokon át Debrecen a MasterCard Europe magyarországi képviseletével karöltve népszerűsíti azokat az innovatív megoldásokat, melyek az elektronikus fizetési módok elterjedését ösztönzik.

A MasterCard Europe magyarországi képviselete a lehetséges Smart City fejlesztési irányok közül olyan projektek kimunkálásában vállal támogató, együttműködő szerepet, amelyek az adott szolgáltatást nem egyszerűen korszerűsítik, hanem a modernizáción túl megkönnyítik az igénybe vevők mindennapjait, emellett illeszkednek a kormányzat Digitális jólét programjába és a készpénzhasználat visszaszorítását célzó gazdaságfehérítő és versenyképességjavító, élénkítő törekvéseibe is.

A kommunikációs kampány során három sikeres smart megoldást népszerűsítettek:

  • A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. által 2017 októberében bevezetett elektronikus jegy- és bérletrendszer, mely az új típusú, chip-el ellátott személyigazolvánnyal és diákigazolvánnyal rendelkező utasoknak biztosít papírmentes utazást és 2017 decemberétől online is megvásárolható, gyorsan és kényelmesen. Elektronikus jegy és bérletből eddig több, mint 20.000 került már értékesítésre, melynek 3/4-ét online bankkártyás fizetéssel vásároltak meg.
  • DV Parking Kft. által 2018 júniusában Magyarországon először Debrecenben bevezetett Rollet alkalmazás, amelynek segítségével egyszerűen, az okostelefonunkkal automatikusan, egyetlen egy érintés nélkül fizethetjük parkolásunkat valamennyi városi mélygarázsban és Városközpont parkolóban. Az átadást követő napokban több száz felhasználó regisztrált, rendkívül kedvezők az eddigi tapasztalatok. 2018 utolsó 3 hónapjában több, mint 5.000 parkolás – fizetős és bérlettel rendelkező – történt az alkalmazáson keresztül, összesen több, mint 50.000 órát parkolva.
  • A Debreceni Intézmény Működtető Központ (DIM) 2018 decemberében indult online szülői felülete egyedülálló módon lehetővé teszi a gyermekek szüleinek, hogy otthonról gyorsan, kényelmesen intézhessék az étkeztetésükkel kapcsolatos ügyeiket, csekkmentes befizetéseket bankkártyával, számlák letöltését, adatváltozás bejelentést. A 12.000 fizetőből már az első alkalommal, decemberben közel 500-an fizettek bankkártyával, mely januárban tovább emelkedett.

A kampány során a minél szélesebb körű elérés érdekében a különböző városban elérhető marketingeszközök kerültek felhasználásra. TV és rádió szpot készült, bannerek online portálokon, megjelenések print magazinokban, óriásplakátokon és a közösségi közlekedés járművein, villamoson és több mint 30 buszon. A hirdetések egy részével januárban is találkozhatnak még a lakosok.

A készpénzkímélő megoldásoknak köszönhetően kényelmesen, gyorsabban és rugalmasabban intézhetők a pénzügyek, kevesebb sorban állásra van szükség. A befizetések akár online (otthonról) is kezdeményezhetők és átláthatók. A fizetési felületek használata kézenfekvő, a jegyvásárlások, parkolási díjak fizetése egyszerűbbé válnak. Mindez a debreceni lakosság számára nagy segítséget jelent, hiszen mentesülhetnek a gyakran időigényes ügyintézés terhei alól.

A kampány sikerességére és a közös célokra való tekintettel, mind Debrecen város önkormányzata, mind a MasterCard Europe Magyarországi képviselete nyitott az együttműködés folytatására a jövőben.

az eredeti hír itt elérhető


Néha egy pofon választja el a lopást a rablástól

2019.01.12

A lopás, a rablás, a garázdaság és a kifosztás a leggyakoribb bűncselekmény a fiatalkorú elkövetők körében, többségükben azonban nincs bűnözői hajlam, inkább a falkaszellem, a kivagyiság, vagy a meggondolatlanság állhat a háttérben – hangsúlyozza Dr. Nagy Antal, a Debreceni Törvényszék Büntető Kollégiumának vezetője. 

Mennyire speciális a gyerekeket, fiatalokat érintő igazságügyi rendszer Magyarországon? Mik a jellemzői?

A gyermekkorúakra (gyk.) és a fiatalkorúakra (fk.) teljesen eltérő szabályok vonatkoznak, külön fejezet van a Büntető Törvénykönyvben és a Büntetőeljárási Törvényben is. Ezek a törvények nem csak a bíróságra, hanem a rendőrségre és az ügyészségre is vonatkoznak. Ezek az eljárási szabályok védik a fiatalkorúakat és garanciát nyújtanak arra, hogy az eljárások során figyelembe vegyék a gyerekek sajátos igényeit, szükségleteit, életkori sajátosságait.  A vádat csak fiatalkorúakra szakosodott ügyész képviselheti, és kötelező a védelem. Ha a fiatal által elkövetett bűncselekmény 8 évvel vagy azt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő, akkor kötelező ülnökökkel tárgyalni. Az ülnök pedig csak szakülnök lehet: pedagógus, pszichológus, vagy gyermekvédelmi szakember.

A bírósági eljárások során milyen sajátosságokról beszélhetünk a 18 év alattiak esetében?

Számos dolgot kiemelhetünk. 14 év alatti gyerek például csak bizonyos bűncselekmények esetén büntethető, de minden esetben kötelező a belátási képesség vizsgálata. Ilyenkor szakértő vizsgálja, hogy felfogta-e azt, amit csinált… A környezettanulmány is kötelező, ezt a pártfogó felügyelő készíti el. Beszél a fiatalkorúval, a szüleivel, felkeresi otthonában a családot és ezek alapján írja meg véleményét. De a felnőttekkel ellentétben a fiatalkorúnak továbbra is kötelező jelen lennie az előkészítő ülésen és a tárgyaláson is. Egész egyszerűen fontos a személyes találkozás. Ha a bíró úgy látja, a nyilvánosságot is kizárhatja, és a fiatalkorú erkölcsi fejlődése érdekében zárt tárgyalást is elrendelhet.

Mennyire elszaporodottak egyébként a gyerekek, fiatalok által elkövetett bűncselekmények? Mi a tendencia?

Általánosságban is csökken az ügyszám, és csökken a vádlottak száma. Ha azonban összehasonlítjuk a Debreceni Törvényszék előző két évének adatait, akkor azt lehet mondani, hogy míg 2017-ben az elkövetők 7,3 százaléka volt fiatalkorú vádlott, 2018-ban csak 6,5 százaléka, ami egy 0,8 százalékos csökkenést jelent. Ha pedig ezt számokban nézzük, akkor 2017-ben 249 fiatal állt bíróság elé, tavaly pedig 191, vagyis 60 fiatal vádlottal kevesebb. Ez jelentős csökkenésnek tekinthető.

Milyen jellegű bűncselekményeket követnek el a 18 év alattiak leginkább?

A vagyon elleni és a vagyon elleni erőszakos bűncselekmények a leggyakoribbak. A kiemelt tárgyi súlyú bűncselekményeknél – tehát például emberölés, halált vagy életveszélyt okozó testi sértés -, Hajdú-Bihar megyében csökkent az fk-s vádlottak száma. A Debreceni Törvényszék első fokú ítélkezésében 2017-ben 7 fiatalkorú vádlott volt, 2018-ban csak egy. Járásbírósági szinten a fiatalkorúakat érintően a lopás, a rablás, a garázdaság és a kifosztás vezet, azon belül is inkább a csoportos rablás, mert általában többen vesznek részt a „balhéban”. Leüti a sarkon és elveszi a pénztárcáját, vagy körülkapják, elveszik a telefonját, elszaladnak, vagy még adnak egy pofont is. A lopást meg a rablást néha ennyi választja el egymástól.

A környezettanulmány, vagy a pártfogó felügyelő bevonása is mind azt a célt szolgálja, hogy még inkább kiderüljön, mi állhat egy-egy bűncselekmény hátterében. Mi a bírói tapasztalat?

student-1647136_960_720.jpgAzt látom, hogy a családi minta rendkívül meghatározó. Ha a fiatal példaképe bűnöz, akkor ő is nagyobb eséllyel válhat bűnözővé. A vagyon elleni bűncselekményeknél

szerintem a bűnesetek 50 százaléka erre vezethető vissza. Meggondolatlanságról elsősorban az első bűnesetes bűnelkövetőknél beszélhetünk, brahiból vagy kivagyiságból, ő is odaáll a csoportba, ad egy öklöst és ezzel a nyakába vett egy 2-től 8, vagy egy 5-től 10 év szabadságvesztéssel sújtható bűncselekményt. Ha utána ő ebből tanul és többé semmi probléma nem lesz vele, akkor ezt nyilvánvalóan mondhatjuk meggondolatlanságnak. De ha ismét elkövet valamit és visszaesővé válik, akkor az már egy bűnözői létre való berendezkedés.

A fiatalkorúak esetében talán még nagyobb súlya van a büntetésnek, hiszen nem mindegy, hogyan kezdi az illető az életét. Milyen büntetések a leggyakoribbak?

A Btk. azt mondja, hogy a büntetésnek a fiatalkorúak nevelését és védelmét kell szolgálnia. Nyilván a bírók a fiatalkorúak esetében még inkább szem előtt tartják a fokozatosság elvét. Ha valaki kilopja a zsebéből a másik telefonját vagy a pénztárcáját, és ez az első bűncselekménye, akkor elsősorban intézkedés alkalmazására kerülhet sor, ezen belül is leginkább próbára bocsátásra. Ha azonban a próba alatt elkövet megint valamit, akkor már súlyosabb lehet a büntetés. Egy 13 éves gyereket nem lehet fogházra vagy börtönre ítélni, de bekerülhet javítóintézetbe. Ha egy fiatal első bűnesetes és nem kiemelt bűncselekményt követett el, nagy valószínűséggel nem kerül még javítóintézetbe sem. A javítóintézet már egy komolyabb bűncselekményt feltételez, a tucat bűncselekmények esetében legtöbbször intézkedés lesz az ítélet. De a komolyabb bűncselekmények esetén is felülreprezentált a felfüggesztett szabadságvesztés, ezzel a bíróság még mindig megadja azt az utolsó szalmaszálat, ha mondjuk két évig nem lesz vele probléma, akkor nem kell fiatalkorúak börtönébe vonulnia. Adott esetben a bíró kiszabhat pénzbüntetést, jóvátételi munkát, vagy ügyészi szakban ott van a feltételes ügyészi felfüggesztés. Mindnek az a célja, hogy a fiatal tulajdonképpen tiszta lappal kezdhesse az életét.

Más-e a bírói attitűd? Más-e a személyisége a fiatalkorúakkal foglalkozó bírónak?

A törvény is mást vár el ezektől a bíráktól, muszáj, hogy más legyen az attitűdjük. Empatikusabb és nagyobb beleérző képességgel rendelkezik az, aki ilyen ügyeket tárgyal. Nem feltétlenül kell mindig a törvény szigorát érvényre juttatnia, elsősorban azt kell mérlegelnie, hogy miként segítheti vissza ezeket a gyerekeket a társadalomba. Az fk-s bírónak egy kicsit pszichológusnak is kell lennie.

az eredeti hír itt elérhető


Okos fűtés – Melyik megoldás a leggazdaságosabb?

2019.01.12

Hogyan tudunk a legokosabban fűteni? Mi kerüljön a kazánba: fabrikett, szén vagy fa? A fűtési szezon kellős közepén, ám az első igazán hideg napokat követően az újHÁZ Centrum szakértői ezúttal azt vizsgálták meg, kinek a zsebében marad a legtöbb a tél végére.

Fenntarthatóság szempontjából és gazdasági okokat is szem előtt tartva akkor járunk a legjobban, ha kombináljuk a megújuló és a fosszilis tüzelő- és fűtőértékkel rendelkező anyagokat. A hagyományos és a megújuló anyagok együttes használata esetén ugyanis kevésbé válunk kiszolgáltatottá az egyes szolgáltatóktól, miközben rezsiköltségünket is csökkenteni tudjuk. A legnagyobb hatékonyságot akkor érhetjük el, ha otthonunk kialakítása során a „közel nulla energiaigényű” energetikai osztályok elérésére törekszünk, tehát ingatlanunkat többek között megfelelően hőszigeteljük, mert ebben az esetben például fal- és mennyezetfűtésnél elegendő 24-25 fokos vizet keringtetni a rendszerben, amelyet napkollektorral kiegészítve már biztosítani tudjuk a megfelelő hőérzetet. Egy ilyen beruházásnál a legfontosabb a megfelelő tervezéssel kezdeni, és bár hosszabb távon térül meg a költsége, az előnyök magukért beszélnek.

Bár a tudatos fűtési megoldások elterjedése egy hosszú folyamat, azért az elmúlt évtizedekben jelentősen átalakultak a hazai fűtési szokások. A gázkonvektoros fűtés továbbra is az egyik legelterjedtebb módszer, az energiahatékony fűtőtestek segítségével azonban egyre többen használják az áramot, ugyanakkor továbbra is gyakran telnek meg fűtőanyagokkal a kazánok és a cserépkályhák is. De vajon melyik a legjobb megoldás? A szilárd tüzelésű kazánok hatalmas előnye például, hogy többféle tüzelőanyaggal is üzemeltethetjük azokat, hiszen a fát, a brikettet és a szenet is el tudják égetni, hogy hőt állítsanak elő belőle. Természetesen ezen anyagok fűtőértéke között vannak eltérések. A fával történő tüzelés esetén például gondosan meg kell válogatnunk a beszerzendő anyagot, ugyanis minél nagyobb a víztartalma, annál kevésbé fűt hatékonyan.

„Az újHÁZ Centrum telephelyein is megvásárolható fabrikettnek mindösszesen 8 százalék körüli a nedvességtartalma, ráadásul jóval magasabb a fűtőértéke az előbb említett fánál” – mutatnak rá az újHÁZ Centrum szakértői, akik szerint mindezeken túl a brikett kevésbé terheli környezetünket, így fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve jó választás lehet. Hátránya, hogy a fánál drágább, így az egy egységnyi fűtőértékének a költsége is magasabb. Ennél még többe kerül, ha szénnel fűtünk, amely nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a fabrikett, de használata az előbbivel szemben sem költséghatékonynak nem tekinthető, sem pedig felhasználóbarátnak – a nagyfokú koszolás miatt.

az eredeti hír itt elérhető


Az udvarlástól az utódgondozásig

2019.01.12

Az ivari szerepek evolúciójának új kutatási irányai címmel pénteken megkezdődött a II. Élvonal Konferencia. A partimadarak szociális viselkedésével foglalkozó nemzetközi kutatási programhoz kapcsolódó rendezvényre a világ minden tájáról érkeztek kutatók.
Többek között a madagaszkári lemurok nemi szerepeiről, a spanyol zöldgyíkok párválasztásáról, az édesvízi hidrák ivarváltásáról és a kakukkok utódgondozásáról is szó lesz a háromnapos nemzetközi II. Élvonal Konferencián a DAB Székházban. A Debreceni Egyetem etológus professzora, Székely Tamás vezetésével tavaly kezdődött a partimadarak szociális viselkedésével foglalkozó nemzetközi kutatás. A programot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók támogatását célzó Élvonal Kutatói kiválósági program keretében 11 másik hazai kutatás mellett – egyedüli debreceniként – 229 millió forinttal támogatja.

– A mostani rendezvényen a nemi szerepek viselkedésbeli aspektusairól: az udvarlásról, a párokért folytatott versengésről, a „fitogtató” viselkedésről, a pár tagjai közötti kötődésről és az utódgondozásról hallhatnak előadásokat a résztvevők. Meghívásunkat több, a nemi szerepek témakörében szakértőnek számító tudós elfogadta a világ minden tájáról, így számos különleges fajt és kutatási módszert mutatnak be – sorolta Székely Tamás professzor.

Az etológus a rendezvény pénteki megnyitóján bemutatta az evolúcióbiológia és viselkedésökológia fejlődésének meghatározó állomásait, valamint felidézte a Debreceni Egyetemen folyó evolúcióbiológiai oktatás és kutatás kezdeteit, kiemelve Varga Zoltán professzor iskolateremtő tevékenységét. Az Evolúciós Állattani és Humánbiológiai Tanszék professzor emeritusza nyitóelőadásában többek között a megváltozott ivararány evolúciós hátteréről beszélt a lepkék esetében.

Szombaton a partimadarak szociális viselkedésével foglalkozó nemzetközi kutatás részleteiről számolnak be a programban résztvevő hazai és külföldi kutatók, különös tekintettel a Science nemzetközi tudományos folyóirat címlapján megjelent, a klímaváltozásnak a partimadarak fészkelési szokásaira gyakorolt hatását bizonyító kutatási eredményekre. Vasárnap a Hortobágyi Nemzeti Parkba tett kirándulással zárul a konferencia.

unideb.hu

az eredeti hír itt elérhető


Az összes nyugdíjat átutalták a bankoknak

2019.01.11

A bankközi rendszer hibátlanul működött – állítják.

A Magyar Államkincstár (MÁK) által indított valamennyi nyugdíj tranzakciót a GIRO Zrt. rendszereiben pénteken elszámolták, és elküldték a bankoknak – közölte a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer üzemeltetője az MTI-vel.

A GIRO Zrt. által üzemeltetett, a nyugdíjak elszámolását is végző bankközi klíring rendszer egész nap hibamentesen működött – áll a közleményben.

A postai kifizetések 2019. január 14-én indulnak – közölte a MÁK korábban.

az eredeti hír itt elérhető


Döntetlent játszott a magyar válogatott Argentínával

2019.01.11

A nátha természetes ellenszerei a finom teák

2019.01.11

Feltételesen szabadlábra kerül a röszkei zavargás miatt őrizetbe vett Ahmed H.

2019.01.11

A szír Ahmed H. január 19-én feltételesen szabadlábra kerül a bíróság pénteki, jogerős ítélete szerint. A 2015 szeptemberi röszkei tömegzavargás résztvevőjeként terrorcselekmény miatt elítélt férfit kitoloncolják az országból.

 

Sörös László, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a bíróság pénteki határozatát minden érintett tudomásul vette.

A férfit a Szegedi ítélőtábla ítéletének végrehajtása érdekében idegenrendészeti őrizetbe veszik, és kiutasítják Magyarország területéről

– tette hozzá.

Ahmed H. a tiszalöki börtönből szabadul majd.

A férfit 2015. szeptember 19-én fogták el, januári feltételes szabadlábra helyezéséig a kiszabott ötéves büntetése kétharmadát (40 hónap) tölti le.

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetése után, 2015. szeptember 16-án több százan gyülekeztek a Röszke-Horgos közúti határátkelőhely szerb oldalán. A Magyarországra belépni akaró, kezdetben békés tömeg idővel agresszívvá vált, a kerítést ki akarta dönteni, majd néhányan kövekkel dobálták meg a magyar oldalon felsorakozott rendőröket. Az összecsapásokban több rendőr megsérült.

Az elsőfokú ítélet szerint a Cipruson élő Ahmed H. a kordon bedöntésével, az egyenruhások megtámadásával fenyegetőzött. A vádlott többször is megafonnal beszélt a tömeghez, három alkalommal maga is dobált a rendőrök felé, majd az átkelőt lezáró kapu kinyitását követően illegálisan magyar területre lépett.

Röviddel később visszatért a szerb oldalra, és csak három nappal később vették őrizetbe.

A Szegedi Törvényszék 2016 decemberében, első fokon a határzár tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett tiltott átlépése és állami szerv kényszerítése céljából, személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek a szír férfit, és tíz év fegyházra ítélte.

A Szegedi Ítélőtábla 2017. június 15-én hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és új eljárás lefolytatását rendelte el.

A megismételt elsőfokú eljárásban hét év fegyházzal sújtotta Ahmed H.-t a törvényszék tavaly március 14-én. A bíróság határzár tiltott, tömegzavargás résztvevőjeként elkövetett átlépése és társtettesként elkövetett terrorcselekmény bűntettében mondta ki bűnösnek őt.

A Szegedi Ítélőtábla tavaly szeptember 20-án végül jogerősen öt év börtönre ítélte Ahmed H.-t.

az eredeti hír itt elérhető


Rendszerváltás-évforduló: régi kérdések megválaszolására nyílhat most lehetőség

2019.01.11

Ónos esőre figyelmeztetnek

2019.01.11

A 11 legordenárébb út menti látnivaló Amerikában

2019.01.11

Náray Tamás új „színben”

2019.01.11