Harmincezer kóbor kutyát telepítenek ki a bangladesi fővárosból

2020.09.02
Több száz aktivista tüntetett a dél-dakkai polgármesteri hivatal előtt a kutyák kiköltöztetése ellen tiltakozva.

az eredeti hír itt elérhető


Harry herceg és felesége, Meghan a Netflix számára készít produkciókat

2020.09.02
A házaspár dokumentumfilmek, -sorozatok, játékfilmek és gyermekprogramok elkészítésében vesz részt.

az eredeti hír itt elérhető


Új bajnokot avattak a Kossuth téren

2020.09.02
A lett fővárosból érkező Riga Ghetto első debreceni tornagyőzelmét aratta.

az eredeti hír itt elérhető


Gördülékenyebb lesz a forgalom a fontos debreceni csomópontban – ígéri az önkormányzat

2020.09.02

A Leiningen utca és a Mikepércsi út szűk keresztmetszetű csomópontjában kapacitásbővítő fejlesztés megvalósításával az eddiginél gyorsabb, közlekedési fennakadásoktól mentes lesz a forgalom.

A beruházásról a helyszínen tartott sajtótájékoztatót Papp László, Debrecen polgármestere, Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese és Pósán László országgyűlési képviselő 2020. szeptember 2-án. Az eseményen jelen voltak Komolay Szabolcs és Vadon Balázs önkormányzati képviselők is, akik körzetei közlekedési helyzetét jelentős mértékben fogja javítani ez a beruházás.

A fejlesztés célja a Leiningen utca és Mikepércsi út találkozásánál lévő szűk keresztmetszetű csomópont felszámolása és kapacitásbővítő fejlesztése. Jelenleg ugyanis a járművek a Leiningen utcáról a Mikepércsi útra egy forgalmi sávból tudnak haladni balra, egyenesen és jobbra. A fejlesztés eredményeként jobbra kanyarodó sáv épül 100 méter hosszban, ahol a járművek önálló sávból fognak tudni jobbra kis ívben a városközpont irányába kanyarodni.

A csomópontban az ivóvíz- és a hírközlési vezeték-kiváltással kezdődött el a munka.  A kivitelező D-Profil Kft. már elkészítette és engedélyeztette az építés alatti forgalomkorlátozási és ütemterveket. A konkrét útépítés várhatóan októberben kezdődik.

Papp László polgármester a sajtótájékoztatón elmondta: az önkormányzat várospolitikájának alapvető eleme, hogy a lakosság által megfogalmazott észrevételeket, javaslatokat beépíti városfejlesztési programjaiba. A Debrecen 2030 program is nagyon sok esetben arra reflektál, hogy egy-egy városrészben milyen szükségletek, milyen igények vannak, mivel tudnánk jobbá, élhetőbbé tenni egy-egy városrész életét. Az a beavatkozás, melyre most sor kerül, kicsinek tűnik, de egy nagy léptékű fejlesztési láncolat első eleméről van szó, egy jobbra kanyarodó sáv megépítéséről a Leiningen utca és a Mikepércsi út találkozásánál. 2019-ben a kormány elfogadott egy határozatot, amely a „Debreceni szűk keresztmetszetű közlekedési elemek, csomópontok átépítése” címet viseli.

Ennek a programnak a keretében a NIF Zrt.-vel, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együtt hirdetett meg a város egy jelentős fejlesztési programot, melynek megvalósítása a mostanihoz hasonló kisebb elemekkel kezdődik. A 2016-ban meghirdetett Új Főnix Tervben keretében indult útjára a városban a csomópontok átépítésének programja a kritikus forgalmi helyzetek megoldása érdekében. Számos csomópontot építettünk már át az elmúlt években, s ez a munka most folytatódik állami fenntartású utakat érintve. A déli városrész a debreceni közlekedési fejlesztések egyik súlypontja. Itt említhető például a déli iparterület megközelítését segítő körforgalom építése. A Debrecen 2030 program tartalmazza a 47-es főút kétszer-kétsávúsítását a déli iparterület déli oldalán található körforgalomig. Papp László hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a város minden részére figyel, s ahol közlekedési problémák vannak, igyekszik megoldást találni. A Leiningen utca forgalmi helyzete is azt indokolta, hogy ez a jobbra kanyarodó sáv megépüljön. A NIF Zrt.-vel, illetve az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködésben a következő lépés a Vágóhíd utca és a Hajnal utca kereszteződésének átépítése lesz: ott szintén egy jobbra kanyarodó sáv épül a hídról leérkezve a városközpont irányába. Ennek a programnak további része például a Bem tér – Hadházi út – Nyíl utca kereszteződésének átépítése, melynek kivitelezése várhatóan 2021-ben elkezdődhet. A Füredi út – Szabó Lőrinc utca – Csigekert utca kereszteződésének átépítése sem kisebb jelentőségű az előbbinél, mint ahogyan fontos lesz a Vámospércsi út kapacitásbővítő fejlesztésének I. üteme, a Böszörményi út – Békessy Béla utcai csomópontjának, valamint az Árpád téri csomópontnak az átépítése is.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese ugyancsak azt hangsúlyozta, hogy e fejlesztések esetében nagyon jelenős csomagról van szó. A nemzeti infrastruktúra fejlesztése akkor halad jól, ha a meghatározó, országos jelentőségű elemek és a helyi elemek színvonalában is minőségi változást tud hozni.

Debrecen vonatkozásában a város megközelítését szolgáló fejlesztések egymáshoz szorosan kapcsolódva, a helyi fejlesztési igényeket is maximálisan segítve valósulhatnak meg. Itt a Leiningen utcán száz méternyi út építése nem tűnik soknak, ugyanakkor egy ilyen beavatkozás egy egész közlekedési hálózat minőségének javításához járul hozzá. A Debrecent érintő, közlekedési infrastruktúra-fejlesztési csomag a jelenlegi hiányosságokat számos területen orvosolja, ami mind a gazdaság, mind a lakosság számára hasznos.

Pósán László országgyűlési képviselő kiemelte, hogy a Leiningen utca által érintett városrészben élők számára ez – a tervek szerint november folyamára elkészülő – kanyarodósáv jelentősen meg fogja gyorsítani az ezen a csomóponton való áthaladást. Annál is inkább nagy ennek a jelentősége, mivel a környék népessége az utóbbi időben számottevően gyarapodott, s így megnőtt a gépjárműforgalom is, melyet a jelenlegi csomópont már csak nagyon nehezen tud kiszolgálni. Ezért örömteli, hogy született egy olyan kormányzati program, amely az ilyen csomópontok áteresztő-képességének növelését célozta meg olyan városokban is, mint Debrecen. S erre nagy szükség is van, kapcsolódva az országos közúthálózathoz. Pósán László azt kívánja, hogy sok hasonló, a beruházási költséghez viszonyítva annál számottevően nagyobb társadalmi haszonnal járó fejlesztés valósuljon meg.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg nettó 48 032 630 forint értékben.

Fotó: Miskolczi János

az eredeti hír itt elérhető


Vidnyánszky: egyetértés van abban, hogy az oktatásnak el kell indulnia

2020.09.02
A találkozón egyértelművé vált, hogy az egyetemi vezetők szeptemberben ellátják vezetői feladataikat.

az eredeti hír itt elérhető


Novicsok típusú idegmérget találtak Navalnij szervezetében

2020.09.02

A Novicsok elnevezésű harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki Alekszej Navalnij szervezetében, a német hadsereg (Bundeswehr) egy különleges laboratóriumában végzett vizsgálat eredménye alapján nem fér kétség ahhoz, hogy az orosz ellenzék vezérét megmérgezték – közölte szerdán a német szövetségi kormány.

“Döbbenetes fejlemény, hogy Alekszej Navalnij Oroszországban egy harci idegméreggel elkövetett támadás áldozata lett” – áll a közleményben, amely szerint a német “szövetségi kormány a lehető legélesebben elítéli ezt a támadást”.
Nyomatékosan felszólítják az orosz kormányt, hogy adjon magyarázatot a történtekre – tették hozzá.

A kormány a külügyminisztérium révén tájékoztatja Németország európai uniós és NATO-partnereit a Berlinben ápolt orosz politikus toxikológiai vizsgálati eredményeiről, és tárgyalásokat kezd a “megfelelő közös reakcióról” – közölték, hozzátéve, hogy a külügyminisztérium Oroszország berlini nagykövetét is tájékoztatja a Bundeswehr laboratóriumában elvégzett vizsgálatok eredményeiről.

A kormányban külön megbeszélést tartottak az ügyről Angela Merkel kancellár, Olaf Scholz alkancellár-pénzügyminiszter, Heiko Maas külügyminiszter, Horst Seehofer belügyminiszter, Christine Lambrecht igazságügyi miniszter, Annegret Kramp-Karrenbauer védelmi miniszter és Helge Braun kancelláriaminiszter részvételével.

A közlemény szerint a Bundeswehr specialistáinak vizsgálati eredményeiről tájékoztatják Alekszej Navalnij feleségét és kezelőorvosait, valamint a szövetségi parlament (Bundestag) frakcióit is, és feleszik a kapcsolatot a hágai központú Vegyifegyver-tilalmi Szervezettel (OPCW), amelynek tiltólistáján szerepel a Novicsok.

Angela Merkel külön sajtónyilatkozatban is bejelentette, hogy a Bundeswehr szakértőinek megállapításai alapján Alekszij Navalnij minden kétséget kizáróan mérgezéses támadás áldozatául esett a hazájában. Az orosz ellenzék vezető alakját “el akarták hallgattatni” – húzta alá a német kancellár.

A “gyilkossági kísérlet” körül “nagyon súlyos kérdések” vannak, amelyekre “csak az orosz kormány tud választ adni, és meg is kell adnia ezeket a válaszokat” – mondta Angela Merkel.

Annegret Kramp-Karrenbauer és Heiko Maas közös sajtónyilatkozatban tájékoztatott a fejleményekről. A védelmi miniszter a többi között elmondta, hogy a mintákat a Bundeswehr egy tudományos intézetében elemezték, amely az OPCW németországi referencia-laboratóriumaként működik, és fő feladata a lakosság védelme a vegyi fegyverektől. A külügyminiszter ismertette, hogy szerdán ismét bekérették a tárcához a berlini orosz nagykövetet egy “rendkívül sürgető megbeszélésre”, amelyen ismertették, hogy a német kormány elvárja az orosz hatóságoktól az eset minden részletre kiterjedő és átláthatóan végzett feltárását és az elkövetők felelősségre vonását.

Hozzátette: az EU-s és a NATO-partnerekkel egyeztetendő válaszlépésekről annak függvényében döntenek, hogy miként teljesülnek ezek az elvárások.
Alekszej Navalnij az orosz államfő, Vlagyimir Putyin egyik legismertebb bírálója. Augusztus 20-án ellenzékiekkel tárgyalt Szibériában, és hazafelé, a Moszkvába tartó repülőn rosszul lett. A gép kényszerleszállást hajtott végre Omszkban, a 44 éves politikust az ottani kórházba szállították. Családtagjai és munkatársai azt gyanítják, hogy megmérgezték, de az orosz orvosok ezt tagadták.

A kómában lévő politikust augusztus 22-én Berlinbe szállították a Cinema for Peace nevű magánalapítvány szervezésében. Kezelését a Charité egyetemi klinikán kezdték meg. Orvosai megállapították, hogy az idegrendszer megfelelő működéséhez szükséges kolinészteráz enzimek működését gátló anyagot juttathattak a szervezetébe.
Legutóbb – augusztus 28-án – azt közölték, hogy tünetei enyhülnek és nincs életveszélyben, de állapota továbbra is súlyos, és még mindig intenzív osztályon ápolják, mesterséges kómában tartják és nem tudják kizárni, hogy súlyos mérgezése maradandó hatásokkal jár.

A nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény végrehajtó szerveként a vegyi fegyverek végleges és ellenőrizhető felszámolását célzó törekvéseket összefogó OPCW 2019 novemberében vette fel az egykori szovjet hadsereg által kifejlesztett Novicsokot a tiltólistájára. A döntés előzménye Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős ügynök és lánya, Julija Szkripal megmérgezése Novicsokkal. London az orosz hatóságokat vádolta a mérgezéssel. Moszkva visszautasította, hogy köze lenne a történtekhez. A volt hírszerző és lánya túlélte a 2018-as mérgezést.

az eredeti hír itt elérhető


Magyar tanfelügyelőt neveztek ki a moldvai Bákó megyébe

2020.09.02
A pusztinai származású Nyisztor Margit szeptember 1-jétől foglalhatta el hivatalát, és kezdhette meg tevékenységét.

az eredeti hír itt elérhető


Hazai pályán győzte le a Honvéd a Debrecent

2020.09.02

Neymar, Di María és Paredes is megfertőződött a PSG-nél

2020.09.02
Mindhárman Ibizán töltötték szabadságukat.

az eredeti hír itt elérhető


Rossi szerint a törökök a mérkőzés esélyesei

2020.09.02
Az esélyek nem mellettünk szólnak, de a futball tud váratlan dolgokat produkálni – nyilatkozta Marco Rossi.

az eredeti hír itt elérhető


Pozitív lett Silvio Berlusconi vírustesztje

2020.09.02
Otthonában tölti a karantén kéthetes időszakát, amely alatt tovább dolgozik.

az eredeti hír itt elérhető


Snapszer-világbajnokságot rendeznek 2021-ben Magyarországon

2020.09.02
A világon több mint 1,2 millióan űzik regisztrált játékosként a snapszert.

az eredeti hír itt elérhető


Az arcukat is felvállalják az interneten a pedofilok

2020.09.02
Ráadásul támogatóik is akadnak.

az eredeti hír itt elérhető


Vérengzés volt egy mexikói gyászszertartáson

2020.09.02
A tett indítéka egyelőre nem ismert.

az eredeti hír itt elérhető


Csaknem 200 milliót fizettek egy képért, amit nem is biztos, hogy Van Gogh festett

2020.09.02
Bár sok az erre utaló jel.

az eredeti hír itt elérhető