Bozóttüzek miatt óriási késések vannak a debreceni vasútvonalon

2019.03.24

Több helyen lángra kapott az avar és a bozót Cegléd és Szolnok vasútállomás között vasárnap délután, a tűz miatt a katasztrófavédelem leállíttatta a vonatközlekedést. A vasúti forgalomban vasárnap éjszakáig várhatóak korlátozások – tájékoztatta a Mávinform az MTI-t.

Cegléd és Szolnok között pótlóbuszok viszik az utasokat. A záhonyi fővonal távolsági vonatai kerülővel, a Budapest-Újszász-Szolnok útvonalon járnak, ezért 30-90 perces késésre kell számítani. Ez érinti a Szolnok, Debrecen, Nyíregyháza, Záhony felé utazókat, valamint az ellenkező irányban ugyanezen a vonalon a fővárosba tartó utasokat.
A budapesti Nyugati pályaudvar és Cegléd között az elővárosi vonatok és a szegedi InterCity-k menetrend szerint járnak, néhány perces késések előfordulnak.

A katasztrófavédelem jelenleg is több helyen dolgozik a tüzek eloltásán, amely órákig elhúzódhat. Az oltás befejezése után az érintett szakaszokon a vonatok csak akkor indulhatnak el újra, ha a szakemberek megvizsgálták a vasúti pályát, a felsővezetéket és a biztosítóberendezést is – olvasható a közleményben.

az eredeti hír itt elérhető